Az ősszel megvizsgált hajóroncs a lapos aljú dereglyék családjába tartozott. Ezeknek a hajóknak nem volt gerince, hanem a lapos hajófenék vastag tölgy pallói adják a test hosszanti stabilitását. A keresztirányú merevítést a bordázat adja, amelyben megtaláljuk a jól ismert L alakú fenékbordákat. Ezeknek a bordáknak az a jellemzője, hogy egyetlen (elágazó, vagy elhajló) fából faragták ki őket, oly módon, hogy a borda végaső alakja egy L betűre emlékeztet. A hosszanti szár a hajófenéken fekszik keresztbe, a rövidebbik az oldalpalánkot tartja. Mivel ezeket a bordákat váltakozó irányba (tehát hol a hajó jobb, hol a bal oldala felé néz az L) így egy masszív váz alakult ki.
Miután meghatároztuk a hajó helyét, és megismertük a látható részek állapotát, mintát vettünk az egyik bordából. A dendrokronológiai elemzés azt hozta ki, hogy a hajó az 1700-as évek negyvenes éveiben épülhetet. Ez sajnos nem Mária kiályné kora, de attól még két és fél évszázados a lelet! Mária Terézia, az osztrák örökösödési háború időszaka is izgalmas kor. A roncs azt is jelzi, hogy a forrásokból ismert lelőhelyek mellett bátran számolhatunk további leletek előkerülésével is.
A tudományos tevékenység mellett természetesen nagy hangsúlyt fektettünk az ismeretterjesztésre, és a médiakapcsolatokra is. Talán ez volt az elmúlt év legnagyobb sajtófigyelmet kepott régészeti kutatása. Ami azért is méltányolandó, mivel egy árfi fillért sem költöttünk reklámra. talán mert jó bornak nem kell cégér?
A kincseshajó kutatása azért fontos, mert segít felhívni a nagyközönség figyelmét víz alatti örökségünk jelentőségére és sebezhetőségére. Ehhez a projekthez kapcsolóan szeretnénk megszervezni a Folyami Régészeti Kutatóközpont és Múzeumot is. Ez az egyelőre csak álmaimban létező intézmény végezhetné az ország víz alatti lelőhelyeinek térképezését (ezek többsége ugyanis még nem ismert, és csak azt lehet védeni, amit már felfedeztünk). Emellett segíthetne a múzeumoknak a beruházások kapcsán felmerülő speciális víz alatti munkák elvégzésében is. Nem erőltetett együttműködésre gondolok, hanem egyenlő felek szaktudáson alapuló békés munkamegosztására. Ez a mai Magyarországon nem túl gyakori. Az intézmény és a múzum (természetesen a létrejövő restaurátor központtal) kiszolgálhatná a tágabb (európai) régió igényeit is. Ezzel egyrészt gazdaságilag is fenntartható lenne a projekt, másrészt hazánk nemzetközi, kulturális és tudományos tekintélye is nőne.
A "szükséges" szerepvállalás mellett a tisztán tudományos feladatokra is koncentrálhatnánk (a régészet ugyanis a múlt jövője, ami azt jelenti, hogy a múlt megismerésén keresztül segíti a jövő stratégiáját). A kincseshajó projekt, és a remélhetően hozzá kapcsolódoó nagyszerű felfedezések nem csak hazai, hanem nemzetközi turisztikai attrakciót jelenthetnek. Így segítik a térség turisztikai iparának fejlődését is, tehát tudományos és kulturális jelentőségén fellül a térség további fejlődésének is a motorját jelenthetik.
A következő bejegyzésben erről a tervről írok.
Utolsó kommentek