Tavaly nyáron és ősszel "tele volt" a média a Mária királyné projekttel kapcsolatos hírekkel. Mivel kis csapatom egyik fő kutatási területe a Dunakanyar, reményeim szerint a jövőben is be tudok számolni az előrehaladásról. A téli inaktív időszakot szervezéssel töltjük. A blogon most érkezett el az ideje, hogy összefoglaljam, miről is szól ez a kutatás.
Johannes Cuspinianus Oratio Protreptica... c. munkájában emlékezett meg a királyné meneküléséről, és a hajók elsüllyedéséről (elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban)
Történelmi tény, hogy 1526-ban, a mohácsi csataát követő hajnalon megkezdődött a menekülés Budáról. A források szerint alapvetően két úton menekültek. Az egyik, a szárazföldi volt. Itt jellemzően a Thurzó-kincseket vitték katonai fedezet alatt. Ezzel párhuzamosan a Dunán is indultak hajók Pozsony felé. Nem szervezett konvojról van szó. Az egyik tételt az "öregládákba" csomagolt királyi kincsek jelentették. Ehhez csapódtak a bennfentesek, elsősorban budai németek által menekített értékek "fekete ládikákban". Végül a később kapcsoló budaiak is csatlakoztak a gyakorlatilag fejvesztett meneküléshez. Cuspinianus szerint 66 hajó menekült el. Ez nagyjából reális lehet, de valószínűleg senki nem számolta meg őket. A hajók valószínűleg nem várták be egymást, így elnyúlt, több szakaszból álló konvojt alkottak. Minden bizonnyal minden elérhető hajót igénybe vettek, ezek túlnyomó többsége (ha nem az összes) vontatott dereglye volt (a naszádokat leküldték a Dunán a török ellen). Katonai fedezetet nem biztosítottak, csak napok múlva küldtek vissza egy lovasegységet a mohácsi menekülők közül Komáromból. Így történhetett, hogy Esztergomnál a védők hátrahagyott parancsnoka elérkezettnek látta az időt, hogy az anarchiában megcsinálja a szerencséjét, és rajtaüssön a hajókon. Ezt könnyen tehette, mert egyrészt nem volt katonai fedezet, másrészt a hajókat a partról vontatták kötélen. Magát a támadást többen említik, hajók elsüllyedését csak Cuspinianus írja le. Pontos hely nincs, rakományjegyzék nincs. Annyit tudunk, hogy Alamizsnás Szentjános ereklyéi megérkeztek Pozsonyba, mint ahogy a királyi kincsek is (legalább is részben).
A kutatásba a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának csapatával vágtam bele 2006-ban. A szakosztályt én vezetem (mivel régész vagyok, és ez a szakterületem). A Társulat egy civil szervezet, a Szakosztály 0 forintból gazdálkodik, társadalmi munkában kutatunk, közhasznú munkaként. Magyarul, amit találunk, azt ingyen a közösségnek adjuk, nem vagyunk kincskeresők. Olyannyira nem, hogy a Szakosztály tagjai belépéskor írásban is kinyilvánítják, hogy nem végeztek kincskeresést, és az ilyen tevékenység azonnali kizárással jár. A tagjaink többsége búvár (elsősorban "sportbúvárok" - bár a búvárkodás szerintem nem sport, kisebb részben ipari búvárok), de a fiatal régészgeneráció is képviselve van néhány taggal. A Dunakanyari kutatásba kezdettől fogva segít minket a szobi Börzsöny Múzeum Baráti Köre is, illetve tavalytól a Szobi Vízisport Egyesület is. Természetesen együttműködünk a területileg illetékes esztergomi Balassa Múzeummal.
2006-ban egy bejelentést kaptunk, hogy egy "közeli zátonyon" korábban fa maradványokat és iszkába szögeket találtak. Ekkor néhány napot merültünk a területen, de nem találtunk hajót. Az iszkába, amelyet a hajó palánkdeszkái közötti tömítés rögzítésére használtak jellegét tekintve későközépkori-török kori roncsot sejtet.
A 2006. évi kutatás tanulsága az volt, hogy a merüléseket módszeres műszeres felderítéssel kell előkészíteni. Ennek legegyszerűbb eszköze az oldalpásztázó szonár, amely letapogatja a medret, és ez alapján az ott található jelenségekről felülnézeti képet ad. Nos szonarunk nem volt, drága pénzen lehet csak beszerezni. Ezért aztán majd egy évig vártunk.
A 2. részt holnap töltöm fel.
Utolsó kommentek