Hiába volt minden lelkesedés, és bíztató adat, megfeneklettünk. Egyetlen intézmény sem fogadta be a kezdeményezést, és persze egy fillér támogatást sem kaptunk. A búvárrégészet pedig nem olcsó hobbi. A fordulatot a Los Angeles-i Hungaria Nostra Foundation  megjelenése hozta. Dr. Vécsey Esther, az alapító, komoly személyes érdeklődést mutatott az ötlet iránt. Az előkészítést követően 2007 decemberében 10.000 dollár adományt tett a hajó kutatására a Kulturális Örökésgvédelmi Hivatalnak. Az adomány célja az volt, hogy vehessünk egy könnyen szállítható, de ugyanakkor masszív (merülésre is alkalmas) gumihajót motorral, valamint egy oldalpásztázó szonarat. Ez meg is történt. Sajnálatos módon a KÖH elnöke (Mezős Tamás) időközben elfordult a projekttől, és magához a kutatáshoz másik intézményt kellett keresnem. Szerencsére Dr. Horváth István, az esztergomi Balassa Múzeum igazgatója továbbra is pártolta az ötletet, így a feltárási engedélyt végül az esztergomi múzeum nevére kaptuk meg, hosszú, és némileg megalázó hercehurca után. Néhány hivatali kollégám szerint ugyanis összeférhetetlen lenne, hogy örökségvédő régészként ingyen, társadalmi munkában köszhasznú tevékenységet végzek. Hogy mi lehet ennek valódi hátterében, inkább nem írom ide. Az engedélyt végül külön elnöki jóváhagyás után a Minisztérium adta ki (ők tényleg gyorsak voltak). Ezzel mindenesetre 5 hónapot vesztettünk.

Boldogan teszteljük az új hajót és a szonarat Puskás Norberttel, a Szakosztály oszlops tagjával 2008 tavaszán (még nem a Dunakanyarban).

 A Börzsöny Múzeum Baráti Körének tagjai (különösen Fésű József és Virág Sándor) sokat segítettek a helyi szervezésben és cipekedeésben. A Szobi Vizisport Egyesület ingyen helyet adott a hajónak duna-parti tárolójában. Ez a segítség nagyon fontos volt, mert így nem vesztettünk órákat azzal, hogy Budapesten összecsomagoljuk, berakjuk a hajót, majd Szobon összeállítsuk, a munka végén szétszedjük, elvigyük stb... Ezt az időt kutatással tudtuk tölteni. Terrmészetesen a Búvárrégészeti Szakosztály tagjai is aktívan közreműködtek (emlékeim szerint legtöbbet Kozlovszky Viktor, Paál Ödön és Puskás Norbert töltötte velem a vízen). Mindannyian szabadidőnkben, illetve szabadságunk alatt dolgoztunk, ezért aztán főleg hétvégenként voltunk a Dunán.

Most érkezett el az ideje, hogy írjak egy kicsit a szonárról. Maga szonár (sonar) szó rövidítés a "sound navigation and ranging" kifejezésből. Egy olyan kütyüről van szó, amely akusztikus hullámokat bocsát ki a meder felé, és egy számítógép feldolgozza a visszaverődésüket. Ebből aztán valamilyen kép lesz. Esetünkben oldalpásztázó szonárról van szó. Ez oldalirányban, legyezőszerűen lövi ki a jelet. A hajó előrehaladtával szépen letapogatja az egész medret a nyomvonal mentén. Gyakorlatilag szkennel. A visszaverődésből a meder fellülnézeti képét rajzolja meg (egy kicsit bonyolultabb, de nagyjából erről van szó). A képernyőn folyamatosan rajzolódik ki az alattunk elhaladó táj. Minden tárgy, objektum, amely egy bizonyos - nem túl nagy- méretet elér, látszik. Látszanak az uszadékfák, autógumik, és persze a hajóroncsok is. A mi készülékünk egy egyszerűbb fajta, amit boldogabb országokban a menő horgászok is megengedhetnek maguknak, hogy jó helyet találjanak maguknak. A magyar realitás azért más. Egyszerűsége ellenére azért jó kis készülék, és óriási előrelépés számunkra. Ha a Humminbird cég, vagy egy forgalmazó szponzorálni szeretne minket, akkor szívesen írok a témáról :) Bevezetésnek ennyi elég volt.

 Miután megkaptuk az engedélyt és tesztetltük a felszerelést nekivágtunk a Dunának. A jól hangzó Mária királyné kincsei ideológia mellett azért kialakítottuk a tudományos célkitűzést is. A tudomány ugyanis arról szól, hogy célokat, kérdéseket fogalmazunk meg, majd a kapott válaszok alapján újakat és újakat. Cél a világ megismerése. Itt természetesen kicisben. A mi elsődleges célunk a Dunakanyar Esztergom és Dömös közötti szakaszának régészeti térképezése (mármint a víz alatti lelőhelyeké). Ez azért fontos, mert csak az a lelőhely védhető, tanulmányozható, amelyet valaki egyszer már megtalált. A fő célunk hajók felderítése, közöttük is elsősorba mária királyné flottájának hajóié. Pillanatnyilag alig ismerünk hajóroncsot a Duna-medencéből, pedig köztudomású, hogy a régészeti korokban a folyók és a hajózás összehasonlíthatatlanul fontosabb szerepet játszottak a gazdaságban, kultúrában, történelemben, mint napjainkban.

A Dunakanyar ezen szakasza azért is volt jó választás, mert a Garam és az Ipoly torkolata miatt az azon a folyókon érkező áruk itt csatlakozhattak be a dunai forgalomba, ráadásul a szigetekkel, zátonyokkal, kanyarokkal tagolt meder ideális hely hajóroncsok felakadására és konzerválódására.

A terület átvizsgálása során számos anomáliát találtunk. Az anomália szót azért használom, mert a szonár nem mondja meg, mit talált, csupán kirajzolja azokat a tárgyakat (is), amelyek nem illenek a mederbe. Az már a kutató feladata, hogy eldöntse mik azok. Néhány esetben könnyű a meghatározás, máskor le kell merülni hozzá. A szonár óriási előny, hogy a jövőben a merüléseket nem vaktában, hanem GPS-el bemért anomáliák körzetében végezhetjük.

Ősszel vezető kulturális hír volt, hogy találtunk egy hajót. A roncsot a szonár egyértelműen kirajzolta. Ebben az esetben azonban nem vaktában indultunk el, mert visegrádi régészkollégáim (Gróf Péter és Gróh Dániel) korábban jelezték, hogy az adott térségben van egy hajó. A szonár abban segített, hogy láttuk, még mindíg megvan, és a helyét is pontosan be lehetett mérni. Későősszel azután fel is kerestük a helyszínt. Hála a folyó alacsony szintjének gyalog be tudtuk járni (persze combig-derékig vízben gázolva).

3. rész holnap