Örvények titkai

Időközben került még egy másik hajó is. Nem csupán azért titokzatos, mert nem fogom itt megadni a helyét (tanulva a dunaföldvári hajó esetéből).

A hajó egyik folyónkban van. Orrával egy kavicszátonyba ékelődött, tehát jelentős részét még üledék fedi. Amikor meglátogattuk, még nagyon alacsony volt a vízállás, szerencsére mégis víz alatt volt. Ez jó jel, mert így kevésbé fosztogatták, illetve a kiszáradás sem károsíthatta, aszályos években sem!

Ami miatt különösen izgalmas, az a szerkezete. A dunaföldvári roncshoz hasonlóan ennek is egyetlen fából faragták ki a hajóalj és az oldalfal találkozásánál használt elemet. Így a későkelta-későközépkor közötti időszakon bellül lehetne elhelyezni. Úgy láttuk, hogy mind a két széle megvan a hajófenéknek. Az említett monoxyl elem végén perem-szerűen meghagyták a fát, tehát olyan érzést nyújt, mintha a hajófar is meglenne, ráadásul a záródást is az oldalfalhoz hasonló rönk-technikával oldották meg (ezt nem láttuk Dunaföldvárnál). További eltérés, hogy vasszöget is találtunk. Volt továbbá egy korhadt palló, amelyben két faszeg látszott. Bár vettünk famintát, és azokban nagyon sok évgyűrű volt, mégsem sikerült az eddig referenciaként használt sorozatokba illeszteni. Ez két dolgot jelenthet: 1. a hajó olyan régi, hogy arra az időszakra nincs referencia évgyűrűsor 2. olyan területről származik, amelyből hiányos, vagy nincs referenciasorozat (pl. Alsó-Duna). Bármelyik is igaz, ez egy nagyon izgalmas roncs. Szeretnénk nyáron dokumentálni, talán szondázni is.

Karácsonyi ajándéknak szép lenne, ha mégis sikerülne egy távoli évgyűrűsor alapján keltezni, lehetőleg jó korai időszakra! Az alábbi télies hangulatú kép visszaadja szemlénk szépségét.

http://nol.hu/kult/hetszaz_eves_hajot_talaltak_a_dunaban

Ha minden igaz, ma (dec. 20.) 2 körül interjú is lesz a Klubrádióban.

Tegnap kaptam a hírt Dunaföldvárról, hogy ismeretlen tettes, vagy tettesek levágták a 14. századi hajó leghosszabb fenékdeszkájának egy jelentős szakaszát, magyarul az orr-részt.

A lelet semmiféle anyagi értéket nem képvisel. Fűtőértéke sem jelentős.  Kétlem, hogy konzerválás nélkül hosszabb időt túlélne. Csak egy elmebeteg "gyűjtő", avagy "kincskereső" tehette.

A korábbi híradásokban is elég óvatos voltam a hely megadásával (konkrétan jelen esetben csak a településnév szerepelt). A televíziókat szándékosan nem értesítettem. Amíg nem bizonyosodik be, hogy nem a blogról származott a rombolók infója, sajnos a legérdekesebb, legsebezhetőbb helyszínekről nem, vagy csak általános tartalommal adhatok tudósítást.

Kérem, aki teheti segítsen elkapni a vandálokat!

Az alacsony vízállás miatt a 14. századi dunaföldvári roncs gyakorlatilag teljesen szárazra került. Az Argonauta Kutatócsoport szervezésében, együttműködve a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeummal és az MTA Régészeti Intézetével dokumentációt készítettünk a roncsról. A dokumentálás során lézerszkenneres felmérés, geodéziai felmérés és fotogrammetriai felmérés készült. Ezek alapján már értelmezhető lesz a roncs, illetve tervezhető a megmentésének következő fázisa. A dokumentáció elkészítése után egy sóderleplet borítottunk a deszkákra, hogy legalább ezt a telet túlélje.

Sajnos a térséget fémkereseős rablók már teljesen kifosztották. Szerencsére a deszka nekik nem érték. A felmérésben a partnerünk a photometric.hu volt. A munka során filmfelvételek is készültek a termeszetfilm.hu csapatával, remélem majd film is készül az anyagainkból!

A hajóról a Búvárinfó (www.buvarinfo.hu) és az Örökség következő számában lehet olvasni. Az utóbbi a www.koh.hu-ról letölthető ingyen.

A kedvező őszi vízállás most Mohács térségében eredményezett 4 hajót! Az egyik sajnos engedély nélküli bontás miatt került fókuszba. Az a hajó 2. világháborús. A másik három egy csoportban, egy "hajótemetőben" található.

Jóindulatúan foglamazva:

Egy súlyosan átgondolatlan jogszabályi változás komoly veszélybe sodorhatja a hazai régészeti örökséget. Konkrétan a teljes pusztulást hozhatja a beruházásokkal érintett lelőhelyek nagyobbik részére.

Ha most balliberális kormány lenne, akkor mindenki a finánctőkések érdekeinek felkarolását, a karvalytőkét stb. emlegetné. Na de most akkor mi van itt?

Ajánlom ezt a linket:

sirasok.blog.hu/2011/09/30/vegveszelyben_a_magyar_regeszet

Kérek mindenkit, aki egy kicsit is szívén viseli a régészeti örökség ügyét, terjessze az információt, és tiltakozzék! Figyelem, nem a régészek munkahelye, fizetése stb. a tét, hanem maguknak a lelőhelyeknek a megsemmisülése! Ez pártállástól, világnézettől független ügy.

A Duna alacsony őszi vízállásának köszönhetően három új hajóroncsról érkezett bejelntés.

Dunaföldvár határából Bódi Zoltántól két roncs, Dél-Buda Dunapartjáról Somogyi Istvántól "érkezett" egy további roncs. A hajókat bemértük, alapadataikat rögzítettük. Most várom a dendrokronológiai keltezést. Szerintem az egyik nagyon különleges lelet!

Várhatóan az ősz és a tél folyamán másutt is előkerülhetnek lelőhelyek a mederben. Kérek minenkit, hogy jelezze ezeket a felfedezéseket! Sajnos nem tudom végigjárni az összes folyónk minden partját roncsok után, tehát létfontosságú a bejelentők tevékenysége!

Dél-Buda:

Dunaföldvár:

Az elmúlt időszakban bulgáriai hírforrásra alapozva meglepően sok magyar hírforrás foglalkozott a Sozopol térségéből előkerült két újabb kőhorgonnyal.

A cikkek alaptézise, hogy a két darab kőhorgony a bronzkorból származik (talán krétai) és ezzel újraírják a térség hajózásának történetét, valamint fontos adalékok a trójai háború hátterének megismeréséhez.

Érdemes néhány gyöngyszemet kiemelni a cikkekből: "kőmacska", "gyönyörűen díszitett". Van, aki tudni véli a hajók pontos méretét, sőt rakományát, esetleg a legénység eredetét is. Nézzük meg a tényeket!

Az első kérdés a horgonyok kora. Bár a bolgár kollégák - folytatva a '80-as évektől kezdődő tradíciójukat - szemrebbenés nélkül lebronzkorizzák az összes kőhorgonyt, ennél szilárdabb adatok is vannak a leletek korára vonatkozóan. Egyrészt a közölt képen nem egy gyönyörűen díszített horgony látszik 8ami önmagában gyanússá teszi a megállapításokat), hanem egy átlag kőhorgony (a "kőmacska" elnevezést a kitalálója talán viccesnek találta, de dilettáns). A tárgy alakja szabálytalan, némileg trapézra, vagy esetleg rombuszra emlékeztethet, nevezzük jóindulatúan paralellepidpedonnak (van neki párhuzamos széle bizonyos részeken). A lyukak kerek keresztmetszetűek, méretük egyforma, a fotó alapján a lyukak fala egyenes (tehát nem bikonikus). Talán nem meglepő, de a formai jellegzetességek fontosak a horgonyok besorolásánál, ugyanis nem minden kőhorgony egyforma, ugyanakkor elég nagy leletanyagot átvizsgálva felállíthatóak formai jellegük alapján csoportok. A fotón közölt horgony is besorolható. Az ún. összetett szerkezetű kőhorgonyok tipológiájával, kronológiájával korábban magam is foglalkoztam (ezért is háborított fel a híradás ostobasága). Összetett szerkezetűnek azokat a kőhorgonyokat nevezzük, amelyeken egynél több lyuk található (kettő, gyakrabban három). Több olyan lelet is van, amelynél bizonyítható, hogy az egyik lyukba volt a kötél, a másik (kettőben) pedig fa rudat (karom) rögzítettek. Ezekkel a karmokkal "harapott" a horgony az aljzatba. A horgony tehát nem csupán a súlyával tartotta a hajót (a másik, karom nélküli csoportot nehezékhorgonyoknak nevezzük).

Mint említettem számos horgonyleletet ismerünk. Ezek többsége keltező összefüggés nélküli - pl. önmagában került elő, vagy szórványként többedmagával horgonyzóhelyről. Vannak azonban keltezhető darabok is. A tiploógiáról és kronológiáról nemrég magyar nyelven közöltem összefoglalást a Búvárinfó c. folyóiratban (ld. buvarinfo.hu archívum rovata). Részletesebb, tudományos összefoglalást az Acta Archaeologica Hungarica 2002-es számában közöltem (85-118. oldal). A fekete-tengeri "félrekeltezések" kapcsán az Ősrégészeti Levelek 2001-es számában már írtam egy rövid összefoglalást. Összfeoglalva az összefoglalásokat, az alábbi indokok alapján teljességgel kétségbe vonom a bulgáriai horgonyok bronzkori keltezését:

1. Sozopol az ókori Apollónia helyén áll. Ezt a várost a milétosziak alapították Kr.e. 600 körül (J. Boardman: the Greeks Overseas, London 1988, 246-247.). Az 1970-es években a víz alatt magtalálták a régi kő móló maradványait. Ebbe a mólóba - ami építészeti jellegzetességei alapján sem bronzkori - kőhorgonyokat találtak beépítve. Nem egy-két darabot, hanem többet, vagyis nem éppen kallódó bronzkori darabok véletlen felhasználásáról van szó! (erről ld. B. Dimitrov angol cikkét az International Journal of Nautical Aerchaeology 1977-es számában). A horgonyok között vannak két lyukkal ellátott paralellepipedon formájúak.

2. Szintén Apollóniából előkerült egy kétlyukú példány, rajta görög alfabetikus felirattal. Mint köztudomású a bronzkorban a görög alfabetikus írás nem létezett (helyette a görögök a lineáris B-t használták, előtte krétán a lineáris A-t - ld. wikipédia...).

Ha ez nem lenne elég, íme pár további adat a kőhorgonyok bronzkor utáni használatára:

- Görög betűkkel ellátott horgonyok előkerültek Agde (D-Franciaország) és Palermo térségéből is.

-Két ciprusi, archaikus kori vázán is ábrázolnak kőhorgonyt.

- Alexandriában császárkori összefüggésből is ismertek összetett szerkezetű kőhorgonyok.

Mint említettem, a kőhorgonyok között is észrevehetőek csoportok, típusok. Vagyis a fenti bizonyítékok általánosságban "csak" azt mutatják, hogy nem minden kőhorgony bronzkori (természetesen vannak keltezhető bronzkoriak is). Az Acta Archaeologia cikkben részletesen bemutattam a típusokat, trendeket. Ez az osztályozás már segít a képeken látott bulgáriai horgony keltezésében. Nem csigázom tovább a kedélyeket: ez a horgony nem bronzkori. Tudományosabban a Vaskor XI. főtípusba tartozik, annak is inkább az 1. altípusába.

Ettől a pillanattól nincs mit kezdeni a bronzokri prae-hellén kereskedelem taglalásával a horgonyok kapcsán.

Mi az a Zenta Projekt?

Tavaly ősszel a Vajdasági Vízalatti Kutatók, az Aqua et Archaeologia csoport, az osztrák Triton egyesület és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya megállapodott, hogy közösen nekilátnak az 1697. 09. 11.-i zentai csata víz alatti emlékeinek kutatásának.

A Vajdasági Vízalatti Kutatók időközben megszerveztek egy "régészeti tábort" idén augusztusra, amelynek keretében a mi kutatócsoportunk vendégként, segítőként részt vehetett a munkában. Sajnos az osztrák partnernek ez alkalommal nem állt módjában csatlakozni.

Az engedélyek a Szabadkai Múzeum, illetve a vajdasági Vízalatti Kutatók nevére szóltak. A magyarországi csapat munkával járult hozzá a projekthez. A szerbiai partner szállást és ellátást is biztosított.

Helyszín, előzmények

 A török sereget a habsburg csapatok átkelés közben lepték meg. A hajóhidat ágyúkkal lőtték, lerombolták. Több tízezer török katona veszett oda, nem kis részük a tiszába, felszerelésestől (ld. korábbi bejegyzéseket). Mindebből az következik, hogy a folyóban meg kell lennie a casata elsüllyedt relikviáinak.

Évekkel ezelőtt állítólag fegyverek kerültek elő a Tiszából. A Zentai Múzeum gyűjteményébe is beszolgáltattak egy pár török pisztolyt.

2010 őszén szonárral kutattunk, 2011 nyarán egy rövid látogatás során merüléssel felmértem a körülményeket. A helyi szervezők (régészek és búvárok) kijelölték a híd feltételezett helyét. A Geomega Kft. (egy magyar geofizikai kutatócég) szeizmikus radarral megvizsgálta a helyszínt. 3D medertérkép készült, valamint bemérték a homokréteg alatti "anomáliákat". Szerb katonai tűzszerészek feltérképezték a területen található nagyobb fémdarabok helyét. Mivel a feltételezett híd térségében egyaránt dokumentáltak fémet és eltemetődött objektumot, azt feltételezték, hogy azok a csata emlékei, tehát ide mértek ki kutatószelvényeket.

Meg kell jegyeznem, hogy a szonárral én egy másik helyszínen találtam a mederből kiálló jelenségeket. Az egyik helyen csónak darabjára bukkantam az előzetes felméréskor.

A kutatás és az eredmények

 A magyar csapat csak a személyes felszerelését vitte, minden mást helyben biztosítottak. Öten mentünk ki: Lukács Attila, Olajos Szilvia, Pál Ödön, Puskás Norbert és jómagam. A Vajdasági Vízalatti Kutatók részéről Vikor László koordinált (és természetesen merült is).

A terv az volt, hogy pontonról az előre kijelölt szelvényekben szivattyúzunk. Szondaárkokat mélyítve kerestük a lelőhelyet, illetve a "beígért" leleteket. A folyó apadt, a látótávolság folyamatosan javult, a körülmények egész jók voltak. Sokat merültünk, keményen dolgoztunk. A kutatócsoport gerincét az összeszokott, gyakorlattal rendelkező  Búvárrégész Szakosztály küldöttsége adta. A homokdűnék között merülve és szondázva azonban mindössze két török-kori kerámiatöredéket és egy ólom muskétagolyót találtunk (utóbbit fémkeresővel, a szonda alján). Sok salakdarab is előkerült - ezeket jelezhették a katonák és a geofizikusok műszerei.

Utóbb kiderült, hogy nincs is tudományos konszenzus a híd pontos helyéről - ezt azonban a kutatás elején, sem közben senki nem jelezte. Némi negatív élmény volt, hogy a helyi búvár vezetők kezdeti gyanakvással fogadtak minket. Végül (miután kiderült, hogy másnak ez nem megy) gyakorlatilag mi végeztük el a feltárást.

Tanulságok

Egyértelműen be kell ismernünk, nem erre az eredményre számítottunk. Ugyanakkor érdemes átgondolni, milyen tanulságok vonahtóak le, hiszen a jövőben ezeket figyelembevéve talán többre fogunk jutni (természetesen a szerencse szerepét nem lehet lebecsülni a régészetben).

1. Egyetlen, helyi, kompetens szervező és felelős szükséges. Lényegében ez a 2001-es UNESCO-s víz alatti örökség konvenció egyik alapvetése (amit persze egyik résztvevő ország sem ratifikált). Víz alatti feltáráson nincs külön felelősség a búvármunkára és a víz alatti kutatásra, a régészetre, vagy a leletek kezelésére. A kutatás felelős vezetője egy személy, ő az, aki dönt, és övé a felelősség. Ez a személy régész és nem lehet külföldi, hiszen folyamatosan kapcsolatot kell tartani a hatóságokkal (a kutatás előtt és után), gondoskodni kell a leletekről és a lelőhelyről. A baj az, hogy ilyen most nem volt (mert még nincs is).

2. El kell különíteni a tényeket, a feltételezéseket és a reményeket. Tudományt csak kő kemény tényekre alapozva lehet művelni. A megfelelő stratégiát a tények alapján kell eldönteni (jelen esetben magának a hídnak a helye is bizonytalan, tehát nem ásni kellett volna, hanem nagyobb területen felderíteni).

3. Szükség van a magyar kutatócsoport segítségére a határainkon túl. Ennek eszköze a kooperáció (ez alapjában működött is). Első lépésnek azonban szerencsésebb, ha a határainkon túl lévő kutatók, egyetemisták, érdeklődő búvárok először egy magyarországi minta-kutatáson vesznek részt, vagyis az "ideális" körülmények között gyakorolják be a kutatást.

Jövő

Biztos lesz még kutatás a Vajdaságban, Szerbiában - és persze Zentán is. Segítünk ott is, máshol is - ahogy szoktuk.

A Zenta Projekt a megvalósítási fázisba lépett. holnap indul a csapatunk, hogy a szerbiai civileknek és régészeknek segítsünk a víz alatti lelőhely felkutatásában, dokumentálásában. A kuatást magyar részről patronálja a Búvárrégészeti Szakosztály, az Argonauta Kutatócsopor és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ez utóbbi hosszú idő után végre aktív részese a víz alatti örökség védelmének).

Valószínűleg csak hazaérkezésem után (hétvége) tudok róla írni.

Csütörtöktől szombatig Kunsziget határában merültünk, hogy leellenőrizzük a szonárral talált jelenségeket. A műszeres felderítés alapján kiválasztottuk azt a hat helyszínt, amelyeket a víz alatt is megnéztünk.

Előzetes várakozásainknak megfelelően a már ismert rom valóban úgy néz ki, ahogy a szonárkép ábrázolja: az üledékből mindössze három sor tégla látszik ki.

A többi merülés esetében a bemért GPS koordináta környékét merültük meg, vezetőkötél mellett, ereszkedve. Mivel a sodrás nem volt erős, a nap is sütött, egész kényelmesen ment a felderítés. Ritka kivételtől eltekintve nem is kellett nagyon keresni a szonárral bemért jelenségeket.

Minden kutatási helyszínen találtunk valamit. Csakhogy sajnos egyik jelenség sem régészeti korú. Az előző bejegyzésben bemutatott deszka szerkezet például egy elsüllyedt modern stég. találtunk régi halászhálót. A homokos zátonyokon megtelepedett szálas hínárcsomók is becsapós jeleket adtak. A hínár gyökere ugyanis egyes pontokon megkötötte, vagy éppen begyűjtötte a homokot, így a hínárcsomók tövénél akár félméter magas, hengers, méter hosszú dombok alakultak ki. Ez összetéveszthető pl. egy nagyobb, fekvő cölöppel.

Érdekes, de nem régi az a jelenség, amely kb. 500 méterre található a Tündérvártól. A szonárképen egy a mederrre merőleges vonalban kisebb-nagyobb pontok sorakoztak. A víz alatt betonkoloncokat, 50 cm hosszú betonrudakat, több fém rodót és motor alkatrészeket is találtunk. Talán nem alaptalan feltételezni, hogy valamiféle vízkivételi szerkezetet úsztattak a hordókból fabrikált pontonon, de az egész elmerült. Ennek köszönhetően némi roncsmerülésben is volt részünk.

Természetesen nem kizárt, hogy izolált leletek, illetve eltemetődött lelőhelyek vannak még a község határában, de a számunkra elérhető módszerekkel, illetve a rendelkezésre álló idő figyelembevételével most az állapítható meg, hogy a toronyvár-dűl előtt a Dunában található Kunsziget egyetlen víz alatti lelőhelye. Ez sem kevés, hiszen a falmaradványok további kutatásában jelentős tudományos és turisztikai potenciál van még.

A merülések bizonyították azt az igazságot, hogy a műszerek nem mindenhatóak, a legmodernebb technikák mellett is szükség van a régész személyes jelenlétére, a terepi kutatásra!

Augusztus 2.-án leutaztam Kunszigetre, hogy az önkormányzat kérésének, illetve a LIMES projekt feladatainak eleget téve szonárral megvizsgáljam a "Tündérvár" környékét. Az elsődleges cél a víz alatti maradványok állapotának felderítése, dokumentálása volt.

A polgármester asszony szervezésének köszönhetően biztosítottak egy motorcsónakot, üzemanyaggal. Szalai Béla úr vezette a hajót, ő volt a társam a munkánál. Mivel a csónak a Tündérvártól nyugatra található Honvédpusztán volt kikötve, illetve a lejjebb található kikötőbe kellett a munka után levinni, ezért lehetőség nyílt egy nagyobb terület, a rom tágabb környezetének vizsgálaára is.

Kis keresés után természetesen megtaláltam a falcsonkot. Mint a szonárkép részletén is látszik, az üledék visszatakarta a maradványok nagyobb részét, csak a falcsonk teteje látszik (világos, szögletes folt).

Miközben a Tündérvár felé haladtunk, még az Üstöri, vagy Östöri-sziget oldalánál megfigyeltünk egy hajóra, vagy csónakra emlékeztető jelenséget. A partra merőleges "létra-szerű" alakzat a hajótest éle és a bordák lehetnek. Ezt majd meg kell vizsgálni.

Nem messze a romtól, folyásirányban lefelé, egy a partra merőleges anomália-sort észleltünk. Ez leginkább egy cölöpsorra emlékeztet. Meglepő módon ezt követően kilómétereken át elmaradtak z intenzív anomáliák. A kikötőhöz érve tettünk Zámoly felé egy kisebb kitérőt. Ezen a szakaszon ugyanis az archív térképek hajómalmokat jelölnek. Reményeinknek megfelelően itt is jelentős méretű és intenzitású jelenségeket dokumentáltunk. Az egyik (a képet ld. oldalt) talán egy ilyen elsüllyedt hajómalom lehet. korát, jellegét merüléssel kell pontosítani.

 A kikötő közelében egy másik, kiterjedt jelenséget szleltünk (ld.oldalt). A szonárkép szerint nagyobb egységek, hosszan elnyúló szerkezetet alkotnak.

Természetesen a szonárképek önmagukban most sem alakalmasak a leletek pontos meghatározására, de segítségükkel sikerül meghatározni azokat a zónákat, ahol helyszíni szemlévelérdemes adatot gyűjteni.

A merülésekre is hamarosan sort kerítünk.

7 év telt el azóta, hogy 2004 augusztusában az "European Fluvial Heritage" EU-s projekt keretében nemzetközi kutatócsoportunk egy hónapos felderítést és szondázó ásatást végzett a Kunsziget határában található Tündérvár nevű rom víz alatti részén.

 A korábbi szakirodalom egyértelműen római lelőhelyként azonosította a helyszínt. A kutatás során azonban semmilyen római lelet nem került elő. Volt viszont sok koraújkor, illetve az egyik fal alapja alatt egy árpád-kori cserépbogrács töredéke. A parton végzett geofizikai kutatás jelentős falmaradványok meglétére enged következtetni a szántás alatt. 

A "Danube Limes World Heritage" projekt kapcsán elkészült egy előzetes anyag a világörökségre jelölt római helyszínekről. Ezek közé bekerült Kunsziget is a Tündérvárral. Mondanom sem kell, hogy nem vagyok teljesen meggyőzve a rom rómaiságáról. A község számára azonban nagyon fontos a helyszín, illetve az, hogy felkerüljenek a Világörökség listára. Ez indokolja azt, hogy egyrészt megnézzük, és dokumentáljuk, hogyan is néz ki 7 év után a víz alatti lelőhely, illetve lehetőség szerint vagy itt, vagy a település határában másutt biztos római nyomokat találjunk!

Az MRMT Búvárrégészeti szakosztályának önkéntesei a nemrég megalakult Argonauta Kutatócsoport szervezésében, együttműködve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal "Limes Projektjével" visszatérnek, és elvégzik a felderítést, dokumentálást. A mostani tevékenység nem olyan súlyú, mint a 2004-es volt, hiszen lényegében helyszíni szemlét végzünk, de a várható eredmény miatt mégis fontos a kiszállás. A kutatásra augusztus 4.-től kerül sor. Előtte, 2.-án egy rövid szonaras vizsgálatot végzek. A kutatáshoz Kunsziget önkormányzata szállással, illetve a csapat étkeztetésével járul hozzá.

 Az eredményekről beszámolok.

Július 25.-én Zentán jártam. A tavaly ősszel megkezdett együttműködés folytatásaként felmértem a terepet, hogy megtervezhessük az idei víz alatti felderítés és ásatás helyszínét, menetét.

A Vajdasági Vízalatti Kutatók az elmúlt időszakban magyar segítséggel geofizikai felderítést végeztek a török híd feltételezett vonalában, és eltemetődött jelenségeket észleltek. Ugyanitt szerb kutatók mágneses méréseket is végeztek, és fémre utaló jeleket fogtak. Tavaly mi is több helyütt találtunk szonár-anomáliákat. Most megismételtük a szonaras mérést. Az egyik ponton, ahol a geofizika és a geomágneses vizsgálat is jeleket észlelt, a szonárral mi is láttunk egy nagyobb objektumot.

Természetesen merüléseket is végeztem, hogy felmérjem, mire kell készülni. Szerencsére a Tisza nem túl mély, a sodrás is kezelhető. A látótávolság azonban a mélységben már nulla, lámpával azonban éppen kezelhető. A part előtt egy keményebb „plató” húzódik, majd egy kisebb letörés után homokos, dűnés mederfenék borít mindent. A kutatást ezen a dűnés szakaszon végezzük el. Szerencsés módon második merülésemen mindjárt egy csónak roncsába akadtam. A fa csónak nagyrészt homokkal borított, így a szonár sem jelezhette. Egyelőre nem tudni mikori (bár valószínűleg újkori, maximum koraújkori). A csónak jelentősége az, hogy ott találtuk, ahol a szonár sok más jelet is mutatott. Vagyis a lelet megerősíti az adott terület régészeti potenciálját. 

Augusztus közepétől megy ki a csapatunk, hogy szerbiai barátainkkal együtt szondázó ásatást, illetve víz alatti felderítést végezzen.

Tekintettel arra, hogy a Kékség Búvárklubb megszámláhatatlan alkalommal és módon támogatta kutatásainkat, megbecsülésünk jeleként közzétesszük úttörő kezdeményezésüket, amelyre Csobánkán kerül sor.

https://www.youtube.com/watch?v=yOSdDAjEXMA

https://www.youtube.com/watch?v=dWhIWNUcDBw

Tegnap és ma kiemelték a Margit-hídnál talált uszályokat. A hír szerepelt a Tv-ben, interneten stb. Amiért érdemes egy kicsit boncolgatni a kérdést, az a "hogyan"-hoz kapcsolódik.

A hajók állítólag 2. világháborús roncsok. El voltak temetődve, a kotrás során kerültek elő. A felújítást végző kivitelező emeltette ki őket - ahogy ezt sokan láttuk a saját szemünkkel, vagy a képernyőn keresztül.

Az én alternatív történetem kicsit más, mint amit a szóvivő nyilatkozott. Nézzük lépésenként!

1. A hajók a 2. VH-ból származnak, tehát van némi történeti forrásértékük. Mérlegelés kérdése, hogy víz alatti kulturális örökségünk megőrzendő részét képezik e, vagy sem (valószínűleg inkább nem). Ahhoz azonban, hogy erről dönteni lehessen, szakértő szemnek meg kellett volna vizsgálnia őket eredeti állapotukban. Ez nem történt meg. Sőt, a jelenlétemben tiltották meg, hogy a roncskutató közelebbről is szemügyre vehesse a maradványokat!

2. Mivel el voltak temetődve, és már 66 éve a jelen helyükön voltak, a kiemelést nehéz azzal magyarázni, hogy hajózási akadályt képeztek. Akár maradhattak is volna. A kérdés eldöntéséhez hatásvizsgálatra lenne szükség - amiről nincs tudomásom.

3. A hajókat kiemelték. A kiemelés következtében törtek, deformálódtak, mára egy rakás ócskavas mind. A hírek szerint a konzorcium hozzáállása a roncsok jövőjével kapcsolatban az, hogy "majd az illetékes hatóság eldönti". Mivel hivatalban dolgozom, tudom, hogy ez sántít. A hatóságoktól előre kell engedélyeket kérni, tehát előre döntenek. Van egy olyan érzésem, hogy fogalmuk sincs ki a "hatóság" és mit is kellene tenni egy régi hajóval.

4. Utólag nyilatkozott a Közlekedési Múzeum igazgatója is, jelezve, hogy majd megvizsgálják a maradványokat, és megmentik, amit lehet és érdemes. Ez a részükről szimpatikus hozzáállás, hiszen mentik a menthetőt. Csakhogy a normális ügyintézés az lett volna, hogy előbb megvizsgálja a szakértő, készül egy dokumentáció, ez alapján születik egy döntés, majd lesz valami a hajókkal.

A konkrét esetben a dolog vége valószínűleg az lett volna, hogy a dokumentálást követően ugyanúgy kiemelik, mint most, pár dolog bekerül a múzeumban. A rideg valóság és az ideális eset között tehát "csupán" a szakmai dokumentáció a különbség. Tekintettel arra, hogy hetek óta búvárok tisztították a maradványokat, nem jelentett volna komoly többletköltséget egy fotó és videó dokumentáció elkészítése, pár mérés, rajz. Ez egy buta történet, és csak az látszik belőle, hogy a hídépítőknek lövésük sincs a víz alatti kulturális örökség fogalmáról, illetve a társadalmi felelősségvállalásról. Ha nem akarják a szuperdarut reklámozni (ami tényleg lenyűgöző gép), és ezzel hírt csapni a kiemelésnek, nem is tudtam volna róla - mint ahogy mások sem.

Tanulság: jogszabályban kell rendezni a nem régészeti korú víz alatti örökség kérdését. Csak így védhető meg, amit meg kell védeni, és csak akkor lesz dokumentálva az, ami indokolt esetben elmozdítható. Mint a példa is mutatja, az építőipar belátására, felelősségvállalására, önkorlátozására nem lehet alapozni. Náluk csak a pénz beszél.

Az MTI anyagát a múlt-kor oldalán (is) lehet olvasni:

http://mult-kor.hu/20110411_nyugdijba_keszul_a_buvarregeszet_egyik_hazai_uttoroje

Akik ismerik Gaál Attilát, tudják, hogy a nyugdíjazással nem fog megszakadni tudományos életpályája. Szívesen látjuk a jövőben is a Búvárrégész Szakosztály kutatásain!

Ígéretünknek megfelelően soron következő anyagunk a dendrokronológiáról szól, Dr. Grynaeus András kollégánk tollából: 

A dendrokronológia a régészet egyik sajátos segédtudománya, amely a famaradványok kormeghatározását végzi nagy, kedvező esetben negyedév pontosságú eredményt adva. Ehhez a fák évgyűrűinek vastagságát mérik le, mely minden fafajra, területre és évre jellemző. Ha ismerjük az adott területen élő adott fafaj minden egyes évre jellemző átlagos évgyűrűvastagság adatait, akkor a régészeti ásatásokon előkerülő famaradványok a bennük megőrződött évgyűrűik segítségével keltezhetők.
A mérsékelt éghajlati övben (valamint az összes olyan területen, ahol évszakok váltogatják egymást) növő fák testében jól elkülöníthető a kambium (a fatest szerkezetének külső, osztódó, néhány sejtsor vastag része) termelte évi fanövedék, az évgyűrű.
Ha megszámoljuk az évgyűrűket, megállapíthatjuk, hogy hány éves volt a fa a kivágás pillanatában. Hangsúlyozni kell, hogy ez a fának az "életkora" csupán, és nem abszolút, tehát évszámokhoz köthető kor. Vannak örökletesen széles évgyűrűket termelő fák (pl. nyár), valamint keskeny évgyűrűket létrehozó fafajok (pl. tölgyek).
Az egymást követő évgyűrűk vastagsága eltérő és nem ismétlődik periodikusan, mert az évgyűrű vastagsága nemcsak a fafajok, a termőhely, a faállomány zártsága szerint változik, hanem az évi növekedést befolyásolja a külső tényezők (csapadék, hőmérséklet, kártevők stb.) hatása is, amely minden évben más és más. Ezeket egészítik ki az extraterrisztikus tényezők, elsősorban a napfolttevékenység, amelyekre az egyes fafajok eltérő "érzékenységgel" reagálnak. Míg például a jegenyefenyő (Abies alba Mill.) növekedését ez a tényező döntően befolyásolhatja , addig a tölgyekét alig. Ezek hatására az évgyűrűk vastagságának változása nem periodikus. Egy legalább 30 évgyűrűvastagságból álló sorozatról már bizton állítható, hogy az évgyűrűk vastagsága hasonló sorrendben még egyszer nem fordul elő az adott fafaj életében, azaz történetileg egyedi jelenségnek tekinthető. Ez a dendrokronológia egyik sarkalatos alapelve, az ún. történeti elv.
Az évgyűrűk vastagságának változása két vagy több egyidőben növő fa esetében hasonló, ha a fák azonos fafajúak, egymás közelében nőnek, mert így az említett befolyásoló tényezők, környezeti hatások közel azonos mértékben érik őket. E kijelentés megfordítása is igaz: ha az évgyűrűk vastagságának változása két különböző egyednél nagymértékben hasonló, akkor a fák egykorúak. Ez a dendrokronológia második alapelve, a szinkron elv.
Ha egy idős és egy fiatal fánk, famaradványunk van (például egy frissen kivágott fa szelete és egy darab egy öreg ház mestergerendájából), akkor lehet olyan szakaszunk a két fa évgyűrűmintázatában, ahol a vastagságok változása azonos, mivel az öreg fa még élt, a fiatal már élt, valahol egymás közelében. A két évgyűrűvastagságsor egyesítésével a közös periódus időben mind előre, mind hátra meghosszabbítható. Ez a felismerés a harmadik alapelv, az átlapolási elv.
Ezzel az "átlapoló" technikával olyan évgyűrűvastagságsort, kronológiai adatsort és görbét állíthatunk össze, amely egy adott fafajra és területre érvényes és messze visszanyúlik a múltba. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.

Ha ezek után egy olyan famaradványt találunk, amely kivágási időpontja számunkra ismeretlen, akkor "csupán" meg kell keresni a kronológia-adatsorunknak azt a szakaszát, amely azonos a maradványunk évgyűrűvastagság adataival. És ha az ismeretlen korú famaradványunk minden egyes évét meg tudjuk feleltetni a kronológiai adatsor egy-egy keltezett évével, akkor maradványunk is datálhatóvá válik.

A dendrokronológiai kormeghatározási eljárás előnye a többi természettudományos keltezéssel (pl. C14) szemben abban rejlik, hogy igen olcsó, és kis szerencsével nagyon, akár negyedév pontos eredményt tud szolgáltatni Ezért "felfedezését" követően rövidesen alkalmazni kezdték a régészeti kutatásban is, és az európai kutatás homlokterében is a keltezésre történő felhasználás áll(t).
Az elmondottakból sejthetők az eljárás néhány korlátai is: azonos fafajú maradványokra van szükség, területenkénti vizsgálat kell (ennek nagysága változó! Dél-Németország 1000 km átmérőjű kör, Észak-Németország esetében viszont 100 km...), legalább 30 évgyűrűt tartalmazó maradvány szükséges.   

http://web.nordtelekom.hu/cincer/anyagok/dendro2.html

A napló kedves olvasói lassan megszokják, hogy kb. félévente a kincskeresők is kapnak egy bejegyzést. Ürügyet sajnos nem nagyon kell keresni, mert a téma pimasz módon időnként az arcunkba mászik.

A Múlt-kor című történelmi témájú lapon magyarul is olvasható az egyik legújabb botrány szolid krónikája:

http://mult-kor.hu/20110317_mukincskereskedok_veszelyeztetik_a_viz_alatti_orokseget?forumNewComment=successful

A keresőmotorokon keresztül el lehet jutni természetesen a teljes háttérig is.

A "sztori" eseménytörténete az, hogy Indonéziában egy német kincskereső cég a helyi hatóság engedélyével a felszínre hozott egy kínai porcelánokból álló rakományt. Most az amerikai Smithsonian kiállítást tervez a leletekből.

A nemzetközi felháborodás abból adódik, hogy a profitra koncentráló cég szó szerint kiemelte a leleteket, tehát régészeti módszerekkel történő feltárásról szó sem volt, állítólag a lelőhelyről tudományos dokumentáció nem készült. Ez azért különösen nagy baj, mert ez egy kora-középkori hajó volt, és ebből az időszakból nem tolonganak az ilyen típusú lelőhelyek. A lelőhely, mint ismeretek forrása, elpusztult.

Ez még nem elég! A tárgyakat nemes egyszerűséggel árverésre bocsájtották. Ezzel legázolták azt a szabályt is, hogy az ugyanarról a lelőhelyről származó tárgyakat együtt kell gondozni. Az árverés után igen nehéz lesz nyomon követni, mi, hova kerül, ki, hogyan gondozza azt, amit megvett... A leletek a múlt bizonyítékai, gyakran az egyetlen bizonyíték egy régészeti tárgy - ha nem lehet később ismét megvizsgálni, az bizony kárt okoz az emberiség örökségének.

Nos ezért lesz majd megnyugtató, ha egyszer Magyarország is csatlakozik az UNESCO 2001-es víz alatti kulturális örökséget védő egyezményéhez. Sem az USA-ra, sem Németországra nem vet jó fényt az ügy. Egy maroknyi ember jól járt, az emberiség többi részét meglopták, az amerikaiak és a németek meg égnek pár "polgáruk" miatt.

A szisztéma nem működhetne a kapcsolódó tisztviselők, mérnökök, szakértők, műkereskedők stb. kollaborációja nélkül. Ezen foglalkozások kapcsán nem kifejezetten bűnöző alkat ugrik be, de felelősséggük azért csak van?

Remélem nem kerül hazánk kínos helyzetbe egy hasonló "profilú" magyar cég miatt sem!