Szombaton reggel megszületett a fiam, Tóth Marcell. Mindenki jól van. Lesz némi elfoglaltságom, aminek örülök. A blogot és a búvárrégészetet eddig is össze tudtam hangolni a családdal, úgyhogy természetesen lesznek még programjaink!
Vissza lehet telepíteni a vizát a Dunába?
2010.09.20. 08:41 :: régészbúvár
Tegnap láttam a híradóban, hogy visszatelepítik a vizát a Dunába. Az ötlet szimpatikus, de ismereteim szerint a kivitelezés módja irreális. A viza ugyanis vándorló hal, amely a Fekete-tengerről jött fel a Dunán kb. Pozsonyig.
Az Al-Dunán még ma is van viza, de nem tudnak felúszni a Vaskapu-erőmű miatt. Szép dolog kishalakat bedobálni a Dunába, éljenek boldogan! Ez a viza viszont már nem lehet őseink kedvelt hala, hiszen lefelé még csak-csak elmennek a tenger irányába, de vissza továbbra sem fognak tudni jönni!
Várom a kommenteket, hátha valaki többet tud erről!
10 komment
Címkék: duna hal viza
Könyvbemutató: A középkor és kora újkor régészete Magyarországon
2010.09.20. 08:35 :: régészbúvár
A kötetben helyet kapott a koraújkori hajók régészete is.
Szólj hozzá!
Címkék: könyv középkor mta koraújkor
Riport a "Nagyítás"-ban
2010.09.07. 09:38 :: régészbúvár
A Urbán Péter cikke alább tölthető le:
http://www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=2374&tema_id=28
Szólj hozzá!
Címkék: szentendre nagyítás szonár
Rómaiak a horgásztó partján
2010.08.26. 08:37 :: régészbúvár
Máriakálnok határában van egy kavicsbánya. Ez a bánya ma horgásztó. A Lajta torkolatával szemben található a helyszín, Mosonmagyaróvárral "átellenben". A régészeti kutatás egy római kikötőerődöt tart itt számon. A falcsonkot a tó bányászata során találták, a masszív tömbök ma is a part mentén fekszenek.
Sokak szerint ez egy Ad Flexum-al szembeni kikötőerőd. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Komoly kutatás sosem folyt rajta. Azt nem kétlem, hogy római lenne. Elég csak megnézni a fal méretét, minőségét (valójában nem is álló fal, hanem egy leborult tömb, talán alapozásból).
A tó fenekén vastag iszap van. Mintegy évtizeddel ezelőtt itt merültek a Győri Búvár SE tagjai. A vastag iszapban akkor még ki lehetett tapintani néhány kőtömböt. Egybefüggő fal már nincs a víz alatt. Most Varga Gábor kollégámmal, a LIMES Világörökségi projekt kapcsán látogattunk el (nem árt a jelölést megelőző hivatali procedúra előtt megnézni, hogy még megvan e a lelőhely). Érdemes lenne egyszer megkutatni! Talán nem lett volna haszontalan, ha a körben felépült luxus családi házak építését régészeti megfigyelés, szondázás is megelőzi...
A tó a Mosonmagyaróvár-Máriakálnok hídról balra (ha M.óvárról érkezünk) kanyarodva, egy nagyon jó kavicsos úton érhető el. A parton egy kis kávézó-büfé is áll. Nagyon kedvesek a helyiek, be lehet kéredzkedni. Aki szereti a halat, horgászatot, hosszabban is elidőzhet.
9 komment
Címkék: római mosonmagyaróvár limes kikötőerőd máriakálnok
Víz alatti régészeti előadások a Nemzeti Múzeumban!
2010.08.23. 13:29 :: régészbúvár
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya tisztelettel meghívja Önt a határon innen és túli víz alatti régészeti kutatásokat bemutató alábbi előadásokra:
Szólj hozzá!
Címkék: előadás szerbia hajók búvárrégészeti szakosztűly régészeti társulat
Körvonalazódik egy szerb-magyar víz alatti régészeti együttműködés!
2010.08.17. 14:38 :: régészbúvár
Egyre inkább biztosnak tűnik, hogy létrejön az együttműködés a két ország víz alatti kutatói között. A kezdeményezés Szerbiából jött, a Vajdasági Vízalatti Kutatók közvetítésével. Az első célpontunk az 1697-es zentai diadal helyszínének kutatása lenne. A Tiszán átkelő török sereget Savoyai Jenő tönkreverte. A hídon való átkeléskor sokan a folyóba vesztek, valószínűleg sok fegyver, és más lelet is odalent pihen.
Egyelőre magyar részről "csak" a Búvárrégész Szakosztály önkéntesei vállaltak közösséget a projekttel, de remélem ez hamarosan megváltozhat!
Nem túl gyakori, hogy a magyar történelem ilyen kiemelkedő határon túli emlékhelyét a másik ország kezdeményezésére kutathatjuk!
Szólj hozzá!
Címkék: kutatás együttműködés szerbia zentai csata
Ipoly napi előadás
2010.08.17. 08:33 :: régészbúvár
Szinte haza sem értem a Dráváról, már mehettem is tovább. Szombat koradélutánra bevállaltam egy előadást Ipolyságon, az Ipoly nap keretében. Némileg fáradt voltam, a feleségem sem fogadta kitörő örömmel a hírt, de amit az ember elvállal, azt teljesíti.
Egész jó konferencia sikeredett belőle. A Dunakanyar és az Ipoly-mente történetéről, örökségéről szóltak az előadások. A letkési hajólelet kapcsán beszéltem a rönkhajókról és a folyami régészetről. A közönség népes és érdeklődő volt.
A kutatás, a konferencia, az északír kolléga vasárnapi szállítása, és a kiságy összeszerelése annyira kimerített, hogy csak utólag tudom közzétenni a programot. A szabadságom véget ért, most jöhet a hivatali munka...
Szólj hozzá!
Címkék: ipolyság letkés ipoly bödönhajó
Így végződött
2010.08.16. 08:54 :: régészbúvár
Pénteken befejeztük a méréseket, fotóztunk, filmeztünk. A szivattyúzás során végül nem jött elő a hajó, amit kerestünk, így délelőtt azt is abbahagytuk. A köteleinket, karóinkat begyűjtöttük. Ezzel befejeztük a 2010-es drávatamási kutatást.
A legfontosabb eredmények közé tartozik a hajók és leletek pontos bemérése, a vaskapcsos hajó felfedezése és fotózása. A koraújkori korsó szép lelet, talán hamarosan ki is tudjuk állítani.
Pont jókor hagytuk abba, mert péntek délutánra vihar érkezett, a hidrológiai adatok áradást mutatnak. Idén szerencsénk volt a vízzel.
2 komment
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Pereg a film, rabol a harcsa
2010.08.12. 22:39 :: régészbúvár
Az eddigi legjobb látótávolságot éltük meg. Mindez még értékesebb volt, mivel éppen ma érkezett Molnár Attila Dávid, aki híres természetfilmes (is). Ő filmezett Czakó László I. világháborús roncsos filmjeinél is. Ma és holnap nálunk forgat. Lefilmezett több hajót, többek között a tegnap vizsgált javított rönkhajót is. Az utóbbit egész nap tisztogattuk a homoktól, és sikerült is jó pár négyzetmétert feltárni.
Természetesen folytattuk a szivattyús bontást és a hajók háromszögeléses mérését is. Grynaeus András, dendrokronológus-régész kollégánk is megjött, és mindjárt talált néhány használható fa maradványt, amelyeket megmintázhat a keltezés pontosításához.
Reggel egy helyi bácsi elmesélte, hogy a 2. világháború után egy hatalmas harcsát fogtak, amelynek egy német rohamsisak volt a gyomrában. Higgye, aki akarja :) Ez az első drávai legenda, amit hallottunk. Több nagy rablást is láttunk a vízen, de csak kis halakkal találkoztunk szemtől szemben.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Háromszögek és vaskapcsok
2010.08.12. 20:51 :: régészbúvár
Nagyon aktív napon vagyunk túl. A napsütés és az apadás miatt a látótávolság kiváló volt. A munka – hála az ideális körülményeknek – pörgött. Több hajót sikeresen bemértünk háromszögeléssel, négy turnusban (gyakorlatilag folyamatosan) bontottunk a szivattyús elszívóval. Mintát is vettünk uszadékrönkből. A koronát az tette fel, hogy az Ödön által a múlt héten megtalált „iszkábás deszka” (amely az „Ödön-hajó” közelében van) azonosító merülése során a lelet egy nagyrészt eltemetett rönkhajónak bizonyult. Ez még nem olyan nagy dolog egy 30 fölötti bödönhajót számláló lelőhelyen, csakhogy ezzel a lelőhely keleti kiterjedése is megnőtt. Az igazi „szenzáció” a hajótest szerkezete. Egy kiterjedt felületen tölgy palánkot erősítettek rá kovácsoltvas szögekkel, vas kapcsokkal, mohatömítéssel és iszkábákkal. Lehet javítás is, de hasonló módszerrel nagyobbítottak meg bödönhajókat dereglyévé. Csütörtökön egy kicsit kiássuk a hajót, talán kiderül mi az igazság. Ami még ennél is nagyobb lelet, az egy pár négyzetcentiméteres töredék, amely a hozzáadott deszka és a hajótest közti tömítés résébe volt szorulva. Ha minden igaz török-kori, ezzel magabiztosan keltezhetjük erre az időszakra a leletet.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Felszínen a kicsi kancsó
2010.08.10. 19:03 :: régészbúvár
A nap egyik legfontosabb eseménye, hogy a felszínre hoztam a korsót. Megtisztítottuk és a fotót elküldtük néhány kollégának. Az edény török-korinak bizonyult. Ismét egy szép példány, amely gazdagítja a lelőhelyről előkerült gyűjteményt!
Folytattuk a hajók háromszögeléssel történő mérését is. Ezen kívül szivattyztunk a deszkák feletti homokon. Itt még nem jött elő új lelet. A 18. hajó mellett előkerült egy szépen faragott gerenda. Ezt egyelőre visszasüllyesztettük, holnap dokumentáljuk, később mintát fúrunk belőle. Sok évgyűrű lehet benne, ami nagyon jó lesz nekünk.
A korsó kiemelése
Itt lakik Miki, a szembeszomszéd. Drávatamásin nem minden móka és kacagás. Az ablak tényleg be van falazva...
Hússütés tegnap este. A jól végzett munka jutalma.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Szonárral a barcsi hajón
2010.08.09. 17:28 :: régészbúvár
Reggelre a látási viszonyok tovább romlottak. Semmi értelme nem volt merülni. Szerencsére volt más kutatnivló is. Barcson, a régi vasúti híd vonalában két éve láttam egy ismeretlen korú palánkhajót, amelyre a helyi vízügyesek hívták fel a figyelmem. Mst megnéztük a szonárral. A mozaikon jól kivehető a hídpillér köveiből álló halom, valamint a tőle folyásirányban felfelé (keletre) húzódó zátonyról rézsútosan a mederbe nyúló hajóroncs. A roncs orra hegyes, ez a meder felé áll. Az orr közelében látszik egy keresztgerenda is.
Miután a szonarazással végeztünk, átruccantunk Szigetvárra, ahol megmutattuk a várat Rorynak. Sajnos hétfő lévén nem jutottunk be, de így is jó kirándulás volt.
1 komment
Címkék: barcs dráva argonauta program otka nnf
Fekete munka
2010.08.08. 17:25 :: régészbúvár
Napsütés, meleg. A parton minden rendben. A víz azonban korántsem barátságos. Az áradás megállt, de az áramlás erős, a látótávolság nulla. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2 m alatt olyan sötét van, mint amikor éjjel, sötétített szobában botorkál az ember - csak a tapintás létezik. A zseblámpa ugyan megvilágít egy tenyérnyi felületet, de a kávézacc jellegű vízben ez csak minimális segítség.
Két turnusban szivattyúztuk a homokot a palánkdeszkánál, valamint Norbi hősies munkával megmérte az 1. számú hajó távolságát a ballasztköves területet körülvevő karók közül kettőhöz. Mivel az 1. hajó felső végét kis víznél bemértem GPS-el, már van viszonyítási pontunk a tegnapi mérésekhez.
A végén meglátogatott minket egy jókora uszadék. Hajóval eltoltuk, nehogy letarolja a biztosítóköteleket.
Este hússütéssel próbálkozunk, és tovább alapozzuk az ír-magyar barátságot.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Ír viszki a Dráva partján
2010.08.07. 20:09 :: régészbúvár
Tegnap megérkezett az északír erősítés Rory McNeary búvárrégész kollégám személyében. Azért jött, hogy tapasztalatot szerezzen a folyami régészet terén.
A Dráva mindjárt ízelítőt is adott neki a folyók természetéből. Tegnap óta 50 cm-t áradt a látótávolság olyan kicsi lett, hogy 5 méteres mélység alatt lámpa nélkül vaksötét van. Reggel volt egy kalandos merülésem, mely során nagy nehezen megvizsgáltam az „Ödön-bödönt”, ami egyébként egy jó állapotú hajó, csaknem sértetlen orral. Az erős sodrás, és a sötétség miatt elég sok erőt ki kellett fejtenem, mire odakapaszkodtam, és körbenéztem.
Laci és Norbi a ballasztköveket és a köztük található kerámiatöredékeket mérte be háromszögeléssel. Ödön fát vágott. Ez azt jelenti, hogy a víz alatt talált tölgy uszadékokból fűrészelt mintákat a kormeghatározáshoz (természetesen a víz alatt). A tegnap érkezett Rory és Olajos Szilvi „akklimatizáló” merüléseket hajtott végre. Lukács Attila egy valóságos lépcsőházat faragott a partba.
Este kevertük a pörköltet a Bushmills viszki aromájával.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Esőszünet
2010.08.06. 16:05 :: régészbúvár
Éjjel egy vihar vonult át Drávatamásin. Bőségesen esett, dörgött. Reggel is felhős, esős időnk volt, és ez így is maradt úgy délután háromig. Úgy döntöttünk, a heti pihenőnapot ma vesszük igénybe. Pihentünk, ettünk, társadalmi életet éltünk.
Délutánra már jó erővel sütött a nap, holnap folytatjuk a munkát!
Szólj hozzá!
Címkék: dráva
Még a TV is kijött
2010.08.05. 18:02 :: régészbúvár
A buadpesti felhőknek nyomát sem láttuk, egész nap sütött a nap. A Dráva egy kicsit áradt, ezért a látás már nem volt olyan tökéletes. Norbi és Laci a balasztköveknél kezdte el a felmérést, néhány kerámiatöredéket, köztük egy kosrónyakat kiemeltünk.
Ödön végre megtalálta azt a hajót, amelyet már napok óta keresett. Igy eset, hogy Ödön volt a bödönben. A két napi keresés során talált még egy gerendát, és egy hajót.
Koradéluán meglátogatott minket a pécsi RTL, állítólag benne lehetünk a fél hetes híradóban. A Kapos TV is gyorsan lecaapott a sztorira.
Szólj hozzá!
Címkék: argonauta program otka nnf dréva
Megkezdődött a szivattyúzás!
2010.08.04. 17:36 :: régészbúvár
A tegnap éjjeli eső és a reggeli felhők kissé elkedvetlenítettek minket, de mire kirakodtunk a parton, már sütött a nap. Ezt a jó szokását meg is tartotta. A folyó is kellemesen alacsony maradt. Készítettem is néhány felvételt a szárazra került bödönhajóról. Ezt a példányt 2006-ban rajzoltuk, akkor még méteres vízben!
A palánkdeszkák térségében megkezdtük az üledékelszívást. Egyelőre még különösebb eredmény nélkül, de előbb-utóbb majd csak találunk további hajódarabokat is!
A nagy méretű kvarckavicsok térségében levertük a méréshez szükséges vaskarókat, beszámoztuk, majd egymáshoz képest bemértük őket. Ezzel a módszerrel egyenkénti háromszögeléssel be tudjuk mérni az összes követ (szerintem ballaszt lehet).
Kékséges Lengyel Laci és Lukács Attila (ELTE, régészhallgató) a mérés előtti utolsó megbeszélésükön.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Drámaian alacsony a Dráva
2010.08.03. 20:56 :: régészbúvár
Kellemes napsütés volt egészen délutánig. A vízszint sosem látott mélységekbe süllyedt. A látótávolság méter feletti, a sodrás is egész kellemes.
Lefotóztuk a tegnap talált korsót, és még további kerámiatöredékeket is. Délután telepítettem az üledékelszívót.
Estére beborlt, dörög. Remélem nem jön árhullám.
Szólj hozzá!
Címkék: dráva argonauta program otka nnf
Új felfedezések: ép korsó, újabb hajó!
2010.08.02. 20:25 :: régészbúvár
Sikeresen zárult első kutatási napunk! Egy gyors szonarazással megbizonyosodtunk róla, hogy a hajók továbbra is jól kutathatóak. Kiépítettük a kötélpályákat a víz alatt. A 23. hajó térségében találtunk egy gerendát (pontosabban az üledékből kiálló végét), ettől lefelé egy újabb hajót (ez is csak részben látszik, de van benne iszkába!).
Néhány rönkhajó, a kép alsó része nyugatra van, itt találtam a korsót.
A nyugatabbra található hajócsoport felső végében, ahol a víz alatti "szirt" a leginkább beugrik a parttól egy ép korsó hever a fenéken. A korongolt, galléros nyakú mázatlan edény az eddigi leletek alapján 17.-18. századi lehet. Majd a szakértők megmondják pontosan mikori. Az edényt érintetlenül hagytam, egy kötelet rögzítettem a közelében. Később fotózzuk, bemérjük a helyet.
Este kellemes vacsora, anekdotázás, megyek is a többiekhez!
Lengyel Laci (Kékség)
Paál Ödön (Amphora) és Puskás Nobert (Kékség) parti idillje
Utolsó kommentek