A hazai hírportálok címoldalukon hozták, amikor nemrég pár kis vizát visszatelepítettek a Dunába. Mi is foglalkoztunk a kérdéssel itt a blogon, és értékes beszélgetés alakult ki a kommenteken keresztül.

Két kérdés tűnt kritikusnak: 1. hogyan oldják meg a vándorlást 2. van e elegendő élőhely és élelem az óriáshalaknak? Az utóbbi kérdés a vízminőségről, illetve a mellékágakról szól.

Az elmúlt évek propagandája arról szólt, hogy a Duna vízminősége sokat javult. Az ún. Duna Stratégia kulcskérdései is alapvetően vízügyi, vízminőségi vonatkozásúak voltak. Több helyen is jeleztem, hogy egy valódi Duna Stratégia ennél jóval több, komplexebb. Fel kellene térképezni újra a Dunát, és nem csak a halyózási út kitűzéséről van szó! A Duna múltja, kulturális öröksége is vizsgálandó, hiszen bármiféle változás, változtatás csak hosszú távon értékelhető.

A vörösiszap  katasztrófa rávilágított arra, hogy a komplex térképezés elmaradása lappangó rizikófaktorok veszélyét rejti! Hiába a sok szennyvíztisztító, egy ilyen katasztrófa hatalmas pusztítást okoz. Senki sem írt még arról, mi van a kis vizákkal, amelyeket olyan látványosan telepítettek vissza a folyóba? Él belőlük akár egyetlen is? Mi értelme a költséges visszatelepítési projektnek, ha ekkora rizikófaktorok lappanganak?

Számomra egy másik fontos konklúzió az, hogy a víz alatti kulturális örökséget is fel kellene térképezni, hiszen azt sem tudjuk, mi is van a víz alatt, így az esetleges veszélyekről sem tudunk semmit! Gyakorlatilag értékes nemzeti kincsek pusztulhatnak el magának a pusztulás tényének ismerete nélkül!

Szurkolok a vizáknak, de ez önmagában mit sem ér...