A török-kori roncs körül alakuló projekt minden korábbi reményemet fellülmúlja. A korábban emlegetett "vészhelyzeti keret" nem csupán a fuvarozást fogja finanszírozni, hanem a dokumentálásra, néhány fa maradvány konzerválására, sőt egy szondázó ásatásra is futja belőle. Az összeg 1 millió forint körüli. Természetesen ez nem túl sok, ha a vállalásokat nézzük, de azért komoly segítség, és jól beosztva, illetve a "szokásos" önkéntes többlet hozzáadásával komoly eredményt tudunk elérni!
Az első ütem a szerződéskötést követően (remélhetően néhány héten bellül) elindul. Ennek keretében fogjuk a dorogi tóhoz átszállítani a fákat, de elsüllyesztés előtt fotózzuk, rajzoljuk őket, sőt lézeresszkenneres felmérést is készítünk néhányról.
A második ütem a nyáron, vagy az ősszel, alacsony víznél fog beindulni. Ekkor kisebb szondaárkokat mélyítünk a visszatemetett hajónál, hogy megnézzük az állapotát. Néhány fa mintát konzerválni is fogunk kísérleti céllal (megtudjuk mennyi idő, anyag, pénz). Egy poszterkiállítás előállítására is futja a költségekből.
Utolsó kommentek