Vasárnap reggel a folyó meglepett minket: ismét olyan magas volt, mint amikor megérkeztünk, ráadásul sebesen folyt, a színéről már nem is érdemes beszélni. Azon nyomban feladtuk a merüléssel kapcsolatos terveket. Tekintettel arra, hogy vasárnap volt egy ks szakmai kirándulás mellett döntöttünk. Elsőként megnéztük Babócsán a Várdombaot (ez egy vár, amiből ma leginkább a sánc árka látszik, iletve néhány téglaépítmény alapfala). A Basakert (ez a másik vár, ahol a híres nárciszos is van) sjnos zárva volt. Ezt követően átmentünk Szigetvárra, hogy akik még nem látták (például Dino, a horvát kolléga), megnézhesség a térség meghatározó török központját.
A múzeumban az egyik sarokban egy félbevágott bödönhajót fon be a pókháló. Figyelmes szemlélő megtalálhatja a várkapu melletti toronynál a horogny pecséttel ellátott téglt s. Ezek a hajózási vonatkozások váratlan fényt hoztak a kirándulásba.
Utolsó kommentek