Örvények titkai

Tegnap este értem haza Zágrábból. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat delegációjában vettem részt. A Horvát Régészeti Társulattal kialakított együttműködés keretében tartottam egy előadást a legújabb hazai víz alatti régészeti eredményekről (más kollégák is voltak rajtam kívül, aik a saját szakterületüket mutatták be).

Természetesen meséltem a solti hajóról is. Itt az ideje, hogy a blogon is beszámoljak a szombati eseményekről.

Szombaton fél 12 körül értünk ki a Solti-Duna partjára. Ez egy mellékág, amely az egykori Földvári-szigetet határolja keletről. A régi térképek szerint már a 18. században is ez volt a kisebb ág a kettő közül. A területen már várt minket Fodor Rókus úr, aki korábban felajánlotta segítségét a szállításban. A parton érintetlenül várt minket a "farakás", vagyis, ami a hajóból maradt. Készítettünk néhány fotót a deszkák és gerendák érdekes részleteiről, 1-1 darabot lemértünk (6.3 m a leghosszabb palánk-töredék). Ezt követően megkezdtük a mardványok teherautóra pakolását. Sajnos jóval több fáról volt szó, mint azt az első szemle után hittem. A végén gépi erőt is bevetettün a hatlmas palánkok felemelésére. Elmúlt dél, mire mindent felraktunk. A terepen semmi nyoma nem maradt a hajónak, mivel azt a felét, amit nem szedett ki a gép, nyom nélkül visszatakarták. Ez az a pillanat, ahol meg kell emlékeznem a segítőimről, akik a Búvárrégész Szaoksztályt képviselték (abc szerint): Lengyel László, Olajos Szilvia, Puskás Norbert, Szőcs Péter. A Fodor Fuvar Kft. ingyen fuverozott, és kézi munkaerővel, gépekkel is segítettek. A munka során meglátogatott minket az RTL stábja, akik nagyon korrekt módon számoltak be az eseményről a szombat esti híradóban, majd a csatorna honlapján (ott hoszabb videók is vannak).

Hamarosan átkeltünk a dunaföldvári hídon, és megérkeztünk a bölcskei ÉGT Kft. telephelyére, ahol Kiss József polgármester úr közbenjárására kaptunk egy betonozott területet a bekerített, őrzött telephelyen. Itt targonca segítégével lerakodtunk. Közben megérkezett a tolna megyei napilap fotósa és úságírója is. Nagyon fontos számunkra a média, és ezen bellül a kisebb közösségéeket befolyásoló médiumok szimpátiája.

Két újabb mintát is vettünk évgyűrű elemzésre (az eredményre várnunk kell), amely kiegészítheti az eddigi ismereteinket.

Rakodás közben sok érdekes részletet megfigyeltünk: javításokat, égésnyomokat, faszögelést, a hajó végénél ívesen levágott palánkot stb. Ezek nagyon fontos adatok a hajóépítészet kutatásában. Emellett segíthetnek a konzerválás utáni összeállításban is (pl. a csapolások, javítások segíthetnek az egymás melletti palánkok megtalálásában. Az égésnyomk alapján azt gondolom, hogy a hajó élete során egy alkalommal kigyulladt. Mivel nem minden elemen találtuknk égést, nem biztos, hogy ennek köszönhetően süllyedt el (de azért elég valószínű).

Még mindíg nem tudom, mi lesz a roncs jövője. Az biztos, hogy az idő enyhülésével visszatérünk, és egy részletes rajz-fotó dokumentációt készítünk.

RTL videók: http://www.rtlhirek.hu/cikk/247828

Ma és holnap Horvátországban leszek (Zágráb), hogy a Horvát Régészeti Társulat meghívására előadást tartsak a magyar víz alatti régészet új eredményeiről. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulattól többedmagammal utazok ki.

Ebből következően a szombati akció részleteit csak szerdán tudom ide megírni.

Ma 11 és 15 óra között elszállítottuk a solti dunapartról a török kori dereglyét Bölcskére. A részleteket később töltöm fel.

Az RTL klub honlapján két videó is található.

Ezúton köszönöm a segítséget minden résztvevőnek!

Az alább leírt háttér után tekintsük át a közelmúlt eseményeit, terveit!

Miután több hír is megemlékezett az első sikerekről, telefont kaptam (éppen a Dráván voltam - erről is kell még írni!), amely szerint a miniszter (Hiller István) azonnali, személyes tájékoztatást kér az "5 milliós" támogatás ügyében. Természetesen nem a miniszter keresett, hanem a KÖH főjogásza, akire rátestálták az ügyet. Az 5 milliós bűvös szám úgy született, hogy a médiának azt mondtam, 4-6 millió kéne a sikeres, komoly eredményeket felmutató továbblépésnek (ma egy ilyen projektet 6 millióra kalkulálok). Ebben lennének merülések, szondázások, ráadásul az egészről film nyersanyag is készülne a köz számára.

Még meg is irattak velem egy tervezetet. Ezután az égvilágon semmi nem történt az ügyben. Ősszel azután a szokásos fapados módon megtaláltuk a 18. századi hajót, amivel azóta sem tudtunk továbblépni.

A gond az, hogy nincs olyan intézmény (múzeum, kutatóintézet, hivatal), amelynek feladata lenne ez a dolog, és persze embere is lenne hozzá. A legfontosabb a térképezés lenne, de ez a mi kis csapatunk munkáját jelenti. Ami tempósnak nem mondható (nem rajtunk múlik). Az olyan komoly feladatoknak, mint a Mária királyné projekt, vagy a török kori hajó megmentése semmilyen központi támogatottsága (KÖH, Minisztérium) nincs.

A Mária projekt mellett voltak más kutatásaink is (pl. A Drávában, vagy Dunafalvánál). Ezek, valamint néhány nyilvánosságot látott terv, esemény (pl. "Duna Projekt" = a Duna hajózhatóvá tétele = a Duna zátonyainak szétkotrása, vagy most a török kori hajó esete) rávilágítanak arra, milyen kétségbeejtő a víz alatti örökség helyzete. Ezen a ponton nyer értelmet az előző bejegyzésben említett Folyami Régészeti Kutatóközpont és Múzeum. A terv (még csak álom szinten) az, hogy Szobon áll egy használaton kívüli csarnok, amelyet fel lehetne használni. Ehhez kapcsolódóan lehetre "materializálni" az intézményt. A helyi önkormányzat korábban már tett egy támogató nyilatkozatot az ügyben. Remélem, hamarosan sikerül tovább is lépni. Szob azért is jó hely, mert pont a Mária királyné projekt kutatási területének közepén van. tehát a "csúcslelet" a közelben fog előkerülni. Természetesen fontos lesz a múzeumokkal való együttműködés. Először azonban valamilyen szervezeti keretet kell felállítani.

Új fordulat az ügyben, hogy a BME építészeitől is segítséget kaptunk. A hallgatók maketteket készítettek egyik kurzusukhoz kapcsolódóan a tervezett intézményről. mindezt úgy, hogy a terv alapját a szobi csarnok és környezete adta. Több fonálon fog haladni a történet. Egyrészt van egy építészeti projekt, másrészt egy tudományos és egy muzeológiai is. A következő lépést a szobi önkormányzat döntése kellene, hogy jelentse.

Amennyiben záros határidőn belül rendelkezésre áll a csarnok, lehetővé válhat, hogy kádakban megkezdjük az olyan veszélyeztetett leletek védelmét, mint pl. a sokat emlegetett dunai török kori dereglye maradványai.

Januárban közben életbe lépett az UNESCO 2001-es konvenciója a víz alatti kulturális örökség védelméről. Ez a fontos nemzetközi esemény is minket erősíthet.

Az ősszel megvizsgált hajóroncs a lapos aljú dereglyék családjába tartozott. Ezeknek a hajóknak nem volt gerince, hanem a lapos hajófenék vastag tölgy pallói adják a test hosszanti stabilitását. A keresztirányú merevítést a bordázat adja, amelyben megtaláljuk a jól ismert L alakú fenékbordákat. Ezeknek a bordáknak az a jellemzője, hogy egyetlen (elágazó, vagy elhajló) fából faragták ki őket, oly módon, hogy a borda végaső alakja egy L betűre emlékeztet. A hosszanti szár a hajófenéken fekszik keresztbe, a rövidebbik az oldalpalánkot tartja. Mivel ezeket a bordákat váltakozó irányba (tehát hol a hajó jobb, hol a bal oldala felé néz az L) így egy masszív váz alakult ki. 

Miután meghatároztuk a hajó helyét, és megismertük a látható részek állapotát, mintát vettünk az egyik bordából. A dendrokronológiai elemzés azt hozta ki, hogy a hajó az 1700-as évek negyvenes éveiben épülhetet. Ez sajnos nem Mária kiályné kora, de attól még két és fél évszázados a lelet! Mária Terézia, az osztrák örökösödési háború időszaka is izgalmas kor. A roncs azt is jelzi, hogy a forrásokból ismert lelőhelyek mellett bátran számolhatunk további leletek előkerülésével is.

A tudományos tevékenység mellett természetesen nagy hangsúlyt fektettünk az ismeretterjesztésre, és a médiakapcsolatokra is. Talán ez volt az elmúlt év legnagyobb sajtófigyelmet kepott régészeti kutatása. Ami azért is méltányolandó, mivel egy árfi fillért sem költöttünk reklámra. talán mert jó bornak nem kell cégér?

A kincseshajó kutatása azért fontos, mert segít felhívni a nagyközönség figyelmét víz alatti örökségünk jelentőségére és sebezhetőségére. Ehhez a projekthez kapcsolóan szeretnénk megszervezni a Folyami Régészeti Kutatóközpont és Múzeumot is. Ez az egyelőre csak álmaimban létező intézmény végezhetné az ország víz alatti lelőhelyeinek térképezését (ezek többsége ugyanis még nem ismert, és csak azt lehet védeni, amit már felfedeztünk). Emellett segíthetne a múzeumoknak a beruházások kapcsán felmerülő speciális víz alatti munkák elvégzésében is. Nem erőltetett együttműködésre gondolok, hanem egyenlő felek szaktudáson alapuló békés munkamegosztására. Ez a mai Magyarországon nem túl gyakori. Az intézmény és a múzum (természetesen a létrejövő restaurátor központtal) kiszolgálhatná a tágabb (európai) régió igényeit is. Ezzel egyrészt gazdaságilag is fenntartható lenne a projekt, másrészt hazánk nemzetközi, kulturális és tudományos tekintélye is nőne.

A "szükséges" szerepvállalás mellett a tisztán tudományos feladatokra is koncentrálhatnánk (a régészet ugyanis a múlt jövője, ami azt jelenti, hogy a múlt megismerésén keresztül segíti a jövő stratégiáját). A kincseshajó projekt, és a remélhetően hozzá kapcsolódoó nagyszerű felfedezések nem csak hazai, hanem nemzetközi turisztikai attrakciót jelenthetnek. Így segítik a térség turisztikai iparának fejlődését is, tehát tudományos és kulturális jelentőségén fellül a térség további fejlődésének is a motorját jelenthetik.

A következő bejegyzésben erről a tervről írok.

Úgy tűnik, civil összefogással sikerül megmentenünk a török kori hajót az enyészettől. Fodor Rókus úr, a Fodor Fuvar Kft.-től (ők dolgoznak a homok kitermelésénél) felajánlotta a maradványok ingyenes szállítását egy környékbeli múzeumba, telephelyre. Dr. Gaál Attila szekszárdi múzeumigazgató kollégám (aki a mára már legendává vált bölcskei víz alatti kutatásokat is vezette Szabó Gézával a '80-as évek végén) közbenjárására Kiss József polgármester úr felajánlotta segítségét abban, hogy Bölcskén elhelyezhessük a leleteket egy őrzött, zárt területen. A konzerválás ezzel még nem oldódott meg, de legalább pár hónapig nem kell aggódnunk.

Szép példája ez az összefogás annak, hogy a múltjukat tisztelő, azért tenni akaró civilek állami támogatás nélkül is meg tudnak oldani komoly feladatokat. Más kérdés, hogy, ha ez így van, minek kell minisztériumokat és egyébb csúcsintézményeket fenntartani. A megoldás persze az lenne, ha ők is letennének valamit végre az asztalra...

 Az eseményről majd beszámolok itt is.

Hiába volt minden lelkesedés, és bíztató adat, megfeneklettünk. Egyetlen intézmény sem fogadta be a kezdeményezést, és persze egy fillér támogatást sem kaptunk. A búvárrégészet pedig nem olcsó hobbi. A fordulatot a Los Angeles-i Hungaria Nostra Foundation  megjelenése hozta. Dr. Vécsey Esther, az alapító, komoly személyes érdeklődést mutatott az ötlet iránt. Az előkészítést követően 2007 decemberében 10.000 dollár adományt tett a hajó kutatására a Kulturális Örökésgvédelmi Hivatalnak. Az adomány célja az volt, hogy vehessünk egy könnyen szállítható, de ugyanakkor masszív (merülésre is alkalmas) gumihajót motorral, valamint egy oldalpásztázó szonarat. Ez meg is történt. Sajnálatos módon a KÖH elnöke (Mezős Tamás) időközben elfordult a projekttől, és magához a kutatáshoz másik intézményt kellett keresnem. Szerencsére Dr. Horváth István, az esztergomi Balassa Múzeum igazgatója továbbra is pártolta az ötletet, így a feltárási engedélyt végül az esztergomi múzeum nevére kaptuk meg, hosszú, és némileg megalázó hercehurca után. Néhány hivatali kollégám szerint ugyanis összeférhetetlen lenne, hogy örökségvédő régészként ingyen, társadalmi munkában köszhasznú tevékenységet végzek. Hogy mi lehet ennek valódi hátterében, inkább nem írom ide. Az engedélyt végül külön elnöki jóváhagyás után a Minisztérium adta ki (ők tényleg gyorsak voltak). Ezzel mindenesetre 5 hónapot vesztettünk.

Boldogan teszteljük az új hajót és a szonarat Puskás Norberttel, a Szakosztály oszlops tagjával 2008 tavaszán (még nem a Dunakanyarban).

 A Börzsöny Múzeum Baráti Körének tagjai (különösen Fésű József és Virág Sándor) sokat segítettek a helyi szervezésben és cipekedeésben. A Szobi Vizisport Egyesület ingyen helyet adott a hajónak duna-parti tárolójában. Ez a segítség nagyon fontos volt, mert így nem vesztettünk órákat azzal, hogy Budapesten összecsomagoljuk, berakjuk a hajót, majd Szobon összeállítsuk, a munka végén szétszedjük, elvigyük stb... Ezt az időt kutatással tudtuk tölteni. Terrmészetesen a Búvárrégészeti Szakosztály tagjai is aktívan közreműködtek (emlékeim szerint legtöbbet Kozlovszky Viktor, Paál Ödön és Puskás Norbert töltötte velem a vízen). Mindannyian szabadidőnkben, illetve szabadságunk alatt dolgoztunk, ezért aztán főleg hétvégenként voltunk a Dunán.

Most érkezett el az ideje, hogy írjak egy kicsit a szonárról. Maga szonár (sonar) szó rövidítés a "sound navigation and ranging" kifejezésből. Egy olyan kütyüről van szó, amely akusztikus hullámokat bocsát ki a meder felé, és egy számítógép feldolgozza a visszaverődésüket. Ebből aztán valamilyen kép lesz. Esetünkben oldalpásztázó szonárról van szó. Ez oldalirányban, legyezőszerűen lövi ki a jelet. A hajó előrehaladtával szépen letapogatja az egész medret a nyomvonal mentén. Gyakorlatilag szkennel. A visszaverődésből a meder fellülnézeti képét rajzolja meg (egy kicsit bonyolultabb, de nagyjából erről van szó). A képernyőn folyamatosan rajzolódik ki az alattunk elhaladó táj. Minden tárgy, objektum, amely egy bizonyos - nem túl nagy- méretet elér, látszik. Látszanak az uszadékfák, autógumik, és persze a hajóroncsok is. A mi készülékünk egy egyszerűbb fajta, amit boldogabb országokban a menő horgászok is megengedhetnek maguknak, hogy jó helyet találjanak maguknak. A magyar realitás azért más. Egyszerűsége ellenére azért jó kis készülék, és óriási előrelépés számunkra. Ha a Humminbird cég, vagy egy forgalmazó szponzorálni szeretne minket, akkor szívesen írok a témáról :) Bevezetésnek ennyi elég volt.

 Miután megkaptuk az engedélyt és tesztetltük a felszerelést nekivágtunk a Dunának. A jól hangzó Mária királyné kincsei ideológia mellett azért kialakítottuk a tudományos célkitűzést is. A tudomány ugyanis arról szól, hogy célokat, kérdéseket fogalmazunk meg, majd a kapott válaszok alapján újakat és újakat. Cél a világ megismerése. Itt természetesen kicisben. A mi elsődleges célunk a Dunakanyar Esztergom és Dömös közötti szakaszának régészeti térképezése (mármint a víz alatti lelőhelyeké). Ez azért fontos, mert csak az a lelőhely védhető, tanulmányozható, amelyet valaki egyszer már megtalált. A fő célunk hajók felderítése, közöttük is elsősorba mária királyné flottájának hajóié. Pillanatnyilag alig ismerünk hajóroncsot a Duna-medencéből, pedig köztudomású, hogy a régészeti korokban a folyók és a hajózás összehasonlíthatatlanul fontosabb szerepet játszottak a gazdaságban, kultúrában, történelemben, mint napjainkban.

A Dunakanyar ezen szakasza azért is volt jó választás, mert a Garam és az Ipoly torkolata miatt az azon a folyókon érkező áruk itt csatlakozhattak be a dunai forgalomba, ráadásul a szigetekkel, zátonyokkal, kanyarokkal tagolt meder ideális hely hajóroncsok felakadására és konzerválódására.

A terület átvizsgálása során számos anomáliát találtunk. Az anomália szót azért használom, mert a szonár nem mondja meg, mit talált, csupán kirajzolja azokat a tárgyakat (is), amelyek nem illenek a mederbe. Az már a kutató feladata, hogy eldöntse mik azok. Néhány esetben könnyű a meghatározás, máskor le kell merülni hozzá. A szonár óriási előny, hogy a jövőben a merüléseket nem vaktában, hanem GPS-el bemért anomáliák körzetében végezhetjük.

Ősszel vezető kulturális hír volt, hogy találtunk egy hajót. A roncsot a szonár egyértelműen kirajzolta. Ebben az esetben azonban nem vaktában indultunk el, mert visegrádi régészkollégáim (Gróf Péter és Gróh Dániel) korábban jelezték, hogy az adott térségben van egy hajó. A szonár abban segített, hogy láttuk, még mindíg megvan, és a helyét is pontosan be lehetett mérni. Későősszel azután fel is kerestük a helyszínt. Hála a folyó alacsony szintjének gyalog be tudtuk járni (persze combig-derékig vízben gázolva).

3. rész holnap

Tavaly nyáron és ősszel "tele volt" a média a Mária királyné projekttel kapcsolatos hírekkel. Mivel kis csapatom egyik fő kutatási területe a Dunakanyar, reményeim szerint a jövőben is be tudok számolni az előrehaladásról. A téli inaktív időszakot szervezéssel töltjük. A blogon most érkezett el az ideje, hogy összefoglaljam, miről is szól ez a kutatás.

Johannes Cuspinianus Oratio Protreptica... c. munkájában emlékezett meg a királyné meneküléséről, és a hajók elsüllyedéséről (elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban)

Tekintettel arra, hogy ez egy napló, és sok-sok részlet elérhető a neten és nyomtatásban is (ajánlom pl. az Élet és Tudomány 41/2008. számát) inkább csak tőmondatokban foglalom össze az eddigieket. Később úgyis ki fogom bontani a részleteket.

Történelmi tény, hogy 1526-ban, a mohácsi csataát követő hajnalon megkezdődött a menekülés Budáról. A források szerint alapvetően két úton menekültek. Az egyik, a szárazföldi volt. Itt jellemzően a Thurzó-kincseket vitték katonai fedezet alatt. Ezzel párhuzamosan a Dunán is indultak hajók Pozsony felé. Nem szervezett konvojról van szó. Az egyik tételt az "öregládákba" csomagolt királyi kincsek jelentették. Ehhez csapódtak a bennfentesek, elsősorban budai németek által menekített értékek "fekete ládikákban". Végül a később kapcsoló budaiak is csatlakoztak a gyakorlatilag fejvesztett meneküléshez. Cuspinianus szerint 66 hajó menekült el. Ez nagyjából reális lehet, de valószínűleg senki nem számolta meg őket. A hajók valószínűleg nem várták be egymást, így elnyúlt, több szakaszból álló konvojt alkottak. Minden bizonnyal minden elérhető hajót igénybe vettek, ezek túlnyomó többsége (ha nem az összes) vontatott dereglye volt (a naszádokat leküldték a Dunán a török ellen). Katonai fedezetet nem biztosítottak, csak napok múlva küldtek vissza egy lovasegységet a mohácsi menekülők közül Komáromból. Így történhetett, hogy Esztergomnál a védők hátrahagyott parancsnoka elérkezettnek látta az időt, hogy az anarchiában megcsinálja a szerencséjét, és rajtaüssön a hajókon. Ezt könnyen tehette, mert egyrészt nem volt katonai fedezet, másrészt a hajókat a partról vontatták kötélen. Magát a támadást többen említik, hajók elsüllyedését csak Cuspinianus írja le. Pontos hely nincs, rakományjegyzék nincs. Annyit tudunk, hogy Alamizsnás Szentjános ereklyéi megérkeztek Pozsonyba, mint ahogy a királyi kincsek is (legalább is részben).

A kutatásba a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának csapatával vágtam bele 2006-ban. A szakosztályt én vezetem (mivel régész vagyok, és ez a szakterületem). A Társulat egy civil szervezet, a Szakosztály 0 forintból gazdálkodik, társadalmi munkában kutatunk, közhasznú munkaként. Magyarul, amit találunk, azt ingyen a közösségnek adjuk, nem vagyunk kincskeresők. Olyannyira nem, hogy a Szakosztály tagjai belépéskor írásban is kinyilvánítják, hogy nem végeztek kincskeresést, és az ilyen tevékenység azonnali kizárással jár. A tagjaink többsége búvár (elsősorban "sportbúvárok" - bár a búvárkodás szerintem nem sport, kisebb részben ipari búvárok), de a fiatal régészgeneráció is képviselve van néhány taggal. A Dunakanyari kutatásba kezdettől fogva segít minket a szobi Börzsöny Múzeum Baráti Köre is, illetve tavalytól a Szobi Vízisport Egyesület is. Természetesen együttműködünk a területileg illetékes esztergomi Balassa Múzeummal.

2006-ban egy bejelentést kaptunk, hogy egy "közeli zátonyon" korábban fa maradványokat és iszkába szögeket találtak. Ekkor néhány napot merültünk a területen, de nem találtunk hajót. Az iszkába, amelyet a hajó palánkdeszkái közötti tömítés rögzítésére használtak jellegét tekintve későközépkori-török kori roncsot sejtet.

A 2006. évi kutatás tanulsága az volt, hogy a merüléseket módszeres műszeres felderítéssel kell előkészíteni. Ennek legegyszerűbb eszköze az oldalpásztázó szonár, amely letapogatja a medret, és ez alapján az ott található jelenségekről felülnézeti képet ad. Nos szonarunk nem volt, drága pénzen lehet csak beszerezni. Ezért aztán majd egy évig vártunk.

A 2. részt holnap töltöm fel.

A francia régészeti magazin 2009. évi első számát (január-február) a folyami víz alatti régészetnek szentelte. Sok érdekes cikk mellett a mi drávai (Drávatamási 2006-2008) kutatásaink eredményeiről is van benne egy cikk. Sajnos az egészet nem tehetem fel a netre, de 1-1 képként talán nem sértek jogokat. Igyekszem a régészeti könyvtárakba, illetve az akadémiára eljuttatni 1-1 példányt.

A munkaterületet még a jövő héten is őrzik, így egy kis időt nyertünk az intézkedésre. A munkálatok vezetője közben felajánlotta, hogy ingyen elszállítja a leleteket Kecskemétre, vagy egy hasonló távolságban lévő múzeumba. Most folyik az egyeztetés, melyik múzeumban van megfelelő méretű szín, vagy zárt udvar.

Természetesen ez nem végleges megoldás, de további néhány hónap időt ad nekünk.

Felvetődött bennem az az ötlet is, hogy a fákat elsüllyeszthetnék egy bányatóban. Ott legalább nem lenne gond a konzerválás. A búvárok számára jól ismert dorogi tóban (Palatinus tó) lenne is hely, és a búvárbázis nyitott az együttműködésre! Ezzel nem csak a leletek állagát védenénk, de látogatható is lenne. Azonban Dorog elég messze van Bács-Kiskuntól, a szállításra még nincs meg a pénz.

Még múlt héten kaptam egy telefont Tolna megyei régész felügyelő kolléganőmtől, hogy a Duna "Bács-Kiskun megyei szakaszán" (elnézést de biztonsági okból nem írhatok településnevet) mederkotrás során egy hajóroncsot találtak. A maradványokat a gép kitette a partra.

Az ügy azonnali intézkedést kívánt, múlt csütörtökön a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal illetékes régészeti felügyelőjével, illetve a kecskeméti Katona József Múzeum két régészének társaságában szemlét végeztünk a helyszínen. Meg is találtuk a munkaterületet, ahol szívesen meg is mutatták a hajó előkerülési helyét, illetve a parton a kimarkolt maradványokat. Szerencsére a hajó egyik fele még a sóder alatt van. A másik viszont darabokban a parton.

Rövid vizsgálat után egyértelművé vált, hogy nem modern roncsról van szó (erre utaltak a kovácsoltvas hajószögek és az iszkábák). GPS-el bemértem a helyszínt, készítettem pár fotót, és ami a legfontosabb: egy vastag borda töredéket elvittem kormeghatározásra. Magyarországon Dr. Grynaeus András az évgyűrű alapú kormeghatározás elsőszámú (egyetlen) régész képviselője. Mivel őt is érdeklik a vízből előkerült fa leletek, ezért már másnap estére meg is határozta a lelet korát: az utolsó évgyűrű 1603-ból származik. Mivel kéreg, illetve a külső évgyűrűk már nem voltak a gerendán (mert lefaragták őket) legalább 12 évvel később vágták ki a tölgyfát (legkorábban). Magyarul a hajó török kori! Azt hiszem ennek a leletnek a jelentőségét nem kell nagyon magyaráznom. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy az első megfigyelések alapján sok eltérés látszik az eddig ismert roncsokhoz képest.

 Egy ilyen hajó felfedezése akár sikertörténet is lehetne, de a körülmények aggasztóak, és egyben rávilágítanak a hazai régészeti örökség védelmének anomáliáira. Egy hajó fele darabokban van, úgy, hogy mindenki törvénytisztelő módon járt el. A kotrósoknak jogerős engedélyük volt a munkára. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megadta a szakhatósági hozzájárulását, mert nem volt ismert lelőhely a területen. Csakhogy azért nem volt ismert a lelőhely, mert senki sem kutatott még itt. Azért nem kutatott senki, mert egyrészt a víz alatti régészet viszonylag új szakterület, másrészt egy árva fillérrel sem támogatja az örökségvédelem intézményrendszere a víz alatti lelőhelyek térképezését (kevés vigasz, hogy jelenleg a "szárazföldi" lelőhelyek felderítésére sincs országos program).

Mit lehet ilyenkor tenni? Ott van 2-3 tonna 400 éves fa a parton. A munkaterületről levonulnak, az őrzés megszűnik. Hamarosan tavasz lesz, melegszik az idő, a nap szárítja a fát. Vagy ott megy tönkre minden a parton, vagy szétlopják.

A Múzeumnak nincs pénze. Magyarországon nincs szakosodott konzerváló műhely.

Nos ebből a helyzetből kell kimozdítanom az ügyet...

Tisztelt Olvasó!

Köszönöm, hogy meglátogatta ezt az újonnan induló blogot. Víz alatti régészettel, ezen bellül is elsősorban folyami régészettel, a hajók kutatásával foglalkozom. A blog célja az, hogy "társadalmasítsam" ezt a szakterületet. Ez azt jelenti, hogy nem csak a végső eredmények fognak itt megjelenni, hanem rendszeresen felkerülnek az egyes projektek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos hírek is. Valódi naplót szeretnék tehát indítani. Remélem ezen keresztül többen kerülnek majd közelebb a régészethez, jobban megértik mit is csinálunk, és az miért fontos. Nem titkolt célom, hogy önkéntes búvártársakat és szponzorokat gyűjtsek a közös munkához.

Jó böngészést kívánok!

Dr. Tóth J. Attila