Talán többeket érdekel, hogy mi történt tegnap a Nemzeti Múzeumben. Alább teljes terjedelmében közlöm a Szökőár Kft. kitüntetéséhez kapcsolódó beszéd szövegét.
A kitüntetések átadása után (maga a díj egy egyedileg készített színes üveggömb, amely jelképezi a teljességet de egyben a sokszínűséget, egyediséget is, ami oly jellemző a kultúrára) megtekinthettük a szkíta kiállítást, amelyhez előzően magyarázatokat is kaptunk a rendezőktől. Csak ajánlani tudom, hogy a következő alkalmakkor vegyenek részt a Magyar Régészeti és Művészettörténeti társulat rendezvényein. Az érdeklődés nagy volt, legalább 200 tagtársunk jelent meg.
Tehát az ígért laudatio:
A Szökőár Kft. laudatio-ja a Henszlmann Imre díj adományozása alkalmából
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya 1993-ban alakult meg, ezzel a Társulat egyik legfiatalabb „hajtása”. Maga a szakterület is újnak számít, különös tekintettel arra, hogy a hazánkra jellemző folyami környezet kutatása még csupán néhány országban indult meg szisztematikusan.
A víz alatti régészet, vagy ahogy nálunk meghonosodott: a búvárrégészet különleges terület, mivel vizsgálatainak tárgya általában a víz alatt található, vagyis a lelőhelyek felfedezéséhez, dokumentálásához különleges ismeretekre, technikákra van szükség. A hajók, hidak, és más jellegzetes víz alatti lelőhelyek, leletek szárazföldi környezetben ritkán bukkannak elő, ezért megértésük a „szárazföldi” régész ismeretein túl speciális háttérismereteket igényel.
A víz alatti régészet hazánkban az 1980-as években indult, és az első lökést a bölcskei római kikötőerőd feltárásától kapta. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a különleges kutatási környezet a szokásostól eltérő szervezést igényel. Akkoriban a kollégák (Gaál Attila és Szabó Géza) búvárkluboktól és az akkor még működő MHSZ-től kaptak búvár segítséget. A víz alatti régészek és a régészet iránt érdeklődő, az örökségvédelem szabályait elfogadó, azokat betartó búvárok együttműködése gyümölcsözőnek bizonyult. Ezt a lehetőséget szerették volna kiaknázni a Búvárrégészeti Szakosztály alapítói – mint az eredmények mutatják, sikerrel tették. A magyar víz alatti régészet gerincét alkotja ma is az önkéntes munkán alapuló együttműködés, melyet a Szakosztály szervez.
Az elmúlt 15 évben nem tudott létrejönni olyan hivatásos szervezet, amely ezzel a hatalmas szakterülettel foglalkozna, nincs olyan országos, vagy regionális intézmény, amely felvállalná, illetve képes lenne felvállalni a több ezer folyamkilométer és tavi négyzetkilométer régészeti örökségének felderítését, nyilvántartásba vételét. A régészet ma már gyakran a pénzről szól, beruházásokban, megelőző feltárásban kell gondolkodni, a szakma tudomány része így háttrébb szorul, időnként – külső, hozzá nem értő szemlélők egyenesen öncélúnak tekintik a tudományos kutatást. Ebben a környezetben egy érték alapon gondolkodó, a régészeti örökség iránt elkötelezett önkéntesekből álló csapatnak nem sok keresnivalója van. Ennek ellenére az elmúlt évek számos, világviszonylatban is jelentős eredményt hoztak. A Búvárrégészeti Szakosztály gazdasági és erkölcsi válság ellenére működik, lehetőségeihez képest egész jól.
Beszéljünk a lehetőségekről! A víz alatti régészet bizony rendkívül költséges „hobbi”. Nem csupán a felszerelés árát tekintve drágább, hanem a járulékos költségek viszonylatában is. Adott egység víz alatti kutatása 3-4-szer több időt vesz igénybe, mint egy szárazföldi lelőhely esetében. Mivel a szakosztály nem végez profit célú munkát, pályázatot pedig általában a – nem létező – önrésszel lehetne nyerni, a gazdasági hátterünk finoman szólva hiányos.
Ebben a környezetben a víz alatti tevékenység két pillére az önkéntes munka, és az adakozás. Gazdasági válságot élünk meg, de a megelőző időszakra sem volt jellemző, hogy kutatást, különösen örökségvédelmi kutatást bőkezű szponzorok tömege támogatta volna. A Szökőár Kft. azon kevés szponzor közé tartozik, akik ezt megtették. Milliós értékben adományoztak a levegőellátáshoz nélkülözhetetlen kompresszort, a feltárásnál használt motoros szivattyút a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak. Ezeket az eszközöket másként nem tudtuk volna beszerezni, hiányuk kritikus helyzetbe hozná a kutatás folytatását. A Kft. tagjai munkájukkal is támogatták a Szakosztály kutatásait, például a Dunakanyarban, vagy egy konzerválás nélkül pusztulásra ítélt, víz alól előkerült több mázsás gerenda elsüllyesztésében.
Őszintén remélem, hogy a Szökőár Kft. nagyvonalú adománya követőkre talál más szakterületeken is! A fenti ismertetés alapján javaslom a Henszlmann Imre díj megítélését a Szökőár Kft. számára!
Budapest, 2009. május 25.
Tóth J. Attila
Utolsó kommentek