A Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma meghívásos pályázatának támogatásával idén lendületet kapott a hazai víz alatti régészeti kutatás. Előzetes terveinknek megfelelően az országos program keretében felkerestük a Balatont is, ahol terveink szerint több helyszínen is mérünk, merülünk.

A kutatás a veszprémi Lackó Dezső Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum tudományos együttműködése keretében szerveződött, az elektromos hajót és más háttér-feltételeket Viszkei András (Balatoni Elektromos Hajózási Nonprofit Kft.) biztosította. Balatoni kutatócsoportunkat némileg ambiciózusan Balaton Expedíciónak neveztük el.

A felderítés fő eszköze az oldalpásztázó szonár, mivel a műszerrel rövid idő alatt nagy terület deríthető fel, míg a hagyományos búvár felderítés lehetőségei a tavi látási viszonyok között korlátozottak. A szonározás során 50-60 méter széles sávokban vizsgáltuk a tómedret, általában egy-egy területről egy oda-vissza sávot vettünk fel, amelyek a parttal párhuzamosan voltak tájolva. Időnként keresztirányú sávokat is megvizsgáltunk. Ahol szonár-anomáliára bukkantunk többszöri fordulóval, különböző irányokból haladva ismételt felvételt készítettünk. Az anomáliákról képfelvétel készült, GPS koordinátát rögzítettünk. A fontosabb célterületekről átnézeti szonár-szőnyeg is készült.

Az első napon, június 19-én Balatonkenese térségében, főleg az északra található part menti sávban szonároztunk. Az alapvetően homokos, iszapos, gyakran hínárral borított tómederben egyetlen, valószínűleg modern, kis méretű jelenségen kívül nem találtunk mesterséges, víz alatti jelenséget.

A második napon Balatonalmádi előtt, a feltételezett római villánál kezdtük a kutatást. A strandtól nyugatra Zákonyi Botond balatoni akadókat ábrázoló térképe ( http://www.balatonihal.hu/Horgaszat/Balatoni-akadok ) egy part menti akadót tüntet fel. A nádas és a strand előtt, majd továbbhaladva a kikötő irányába több sávban is megnéztük a medret, és egy folyamatos szonárfelvételt is készítettünk, amelyet SonarTRX programmal feldolgozva Google Earth térképre tudtunk vetíteni. A nádas előtt valóban több kiemelkedő foltot láttunk, de ezek nem utalnak mesterséges objektumra, illetve semmiféle falrendszer nem látszik. A jelenségek mérete és alakja nádtorzsákkal nőtt fenére emlékeztet. A 2003-as Google Earth felvétellel összevetve jól látható, hogy az akkor, a sekély víz miatt kivehető vegetációs sáv széle pontosan ott ér véget, ahol a mostani anomáliák széle kirajzolódik. A villa és a falak jelenlétét nem tudjuk megerősíteni (természetesen nem zárható ki, hogy üledékkel borítva mélyebben van lelőhely, de ezt csak radarral lehetne kimutatni).

Az akadó-térkép a Fűzfői-öböl belsejében is megjelölt egy területet. Több sávban is kutattunk, és az öböl közepén kiterjedt hínármezőn kívül semmilyen jelenséget nem észleltünk. Az öböl északkeleti végének közelében, a partól 200 méterre, A balatonfűzfői jachtkikötő bejáratától 400 méterre dél-délnyugati irányban, mintegy 300 méter hosszan egy éles szélű, íves vonalú anomália rajzolódott ki. Az anomália két térszint találkozását mutatja. A mélyebb térszinten a meder mintegy 300 cm mély, a magasabb térszinten 250 cm körüli, a váltás hirtelen következik be. A találkozási vonal mentén két helyen is megfigyeltünk méteres méretű különálló tömböket.

Úgy döntöttünk merüléssel hitelesítjük a jelenséget. Elsőnek dr. Puskás Norbert szállt vízre, aki a szintváltási zóna északkeleti végénél megtalálta az agyagos, kemény, meredek oldalú magasabb térszintet. Ennek felderítése során a kagylókkal dúsan borított felszínen egy fekete színű, féltenyérnyi kerámia darabot is talált. A felszínen megállapítottuk, hogy a töredék egy kisebb edény alj-oldal töredéke, kézzel készült, redukciós technikával foltosra égett kerámiatöredék, nagy valószínűséggel bronzkori.

A következő két merülés során Dr. Tóth J. Attila, majd Ritecz Tímea a leszakadás mentén egy nagyobb területet vizsgált meg. Megállapítottuk, hogy a mederben is jól észlelhető az 50-60 cm-es szintváltás. A szonáron észlelt tömbök a magasabb térszintről szakadtak alá. A mélyebb térszintet iszap borítja, a magaslaton viszont alig van iszap, homok. A leszakadás aljánál üregek sorakoznak, helyenként alkarnyi mélységben alá lehet nyúlni a magasabb térszintnek. Ez a jelenség arra utal, hogy a két szint találkozásánál valamilyen erózió hatott a magas térszint aljára.

Az új lelőhely jelentőségét az adja, hogy 2002-ben a Sajkodi-öbölben, Örvényes térségében találtunk egy víz alatti kiemelkedést, amelynek tetején középső-bronzkori mészbetétes kerámia található. A két kiemelkedés tengerszint feletti magassága nagyjából azonos. Örvényes esetében azt feltételeztük, hogy a lelőhely egy egykori sziget, vagy félsziget lehetett, amely a Balaton alacsonyabb vízszintjéhez köthető. A fűzfői terület domborzata (különösen az alámosott határvonal) arra utal, hogy egy korábbi, a jelenleginél lényegesen alacsonyabb vízpartot sikerült megtalálni. A Balaton nagyrészt klímától függő vízszint-változásának ténye ugyan ismert, de ennek mértéke, pontos időtartama, hatása a környezetre és az itt élő közösségekre nem ismert. A mai vízszint alatt felfedezett bronzkori partvonal mind régészeti, mind klímatörténeti szempontból is jelentős felfedezés, amely összeköthető lenne a brit vizek előtt húzódó Doggerland (mezolit kori - Kr.e. 8000 körül - elsüllyedt szárazulat, amelyet az Északi-tenger Atlantiszának is neveznek) és más elsüllyedt tájak európai és globális kutatásával. Tisztázandó, hogy a bronzkori megtelepedés vége összekapcsolható egy vízszint változással, és ha igen, akkor a víz alatti környezet megőrzött e számunkra a svájci tavakéhoz hasonlóan szerves maradványokat is.