Örvények titkai

Néhány hete, amikor kritikus szintre esett folyóink vízszintje elkezdtek szaporodni a közösségi médiában a szárazra került zátonyokon készült fotók, majd egyre többen felismerték magukban a rejtett folyami kutatót, és sorjáznak a felfedezésekről, kiemelésekről szóló posztok.

Folyami, víz alatti régészként tragikusnak látom, ami történt, ahogy történik, és a perspektíva is vészjósló. Néhány pontban szeretném elmagyarázni, mi a gond.

Először is létezik egy fogalom: víz alatti kulturális örökség. Ezt azért hívjuk örökségnek, mert akarva-akaratlan az előttünk élő korok emberei hagyták ránk őket, és fontos feladatunk, hogy ezt az örökséget a lehető legkevésbé sérülten adjuk tovább. Fontos, hogy attól, hogy leapad a folyó, vagy a tó, ezek még továbbra is a víz alatti örökség részei.

Van két jogszabályunk, amit legalább a szakembereknek kötelező lenne ismerni, de mindenkire vonatkoznak. Az első a 2001. évi örökségvédelmi törvény. Ezt többször is módosították. Mindenesetre kimondja, hogy minden 1711 előtti tárgy, azok összefüggései, amelyek a vizek medrében, barlangok mélyén, vagy a föld alatt található, onnan kerül elő, az régészeti lelet, illetve lelőhely. Ezek a lelőhelyek a törvény által automatikusan védettek, a leletek az állam tulajdonát képezik. Néhány paragrafusban röviden foglalkozik a törvény a víz alatti kulturális örökséggel (amely tágabb kör, mint a régészeti lelet, lelőhely), és hivatkozza az UNESCO víz alatti kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi nemzetközi egyezményét, amely 2014-es ratifikációja óta a magyar jogrend részét képezi. Az UNESCO az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete, tehát globális tapasztalaton, tudáson alapszanak egyezményei. Ez az egyezmény (nem fogom itt részletesen idézni, a Nemzeti Jogtárban elérhető a szövege) többek közt kimondja, hogy minden, ami a vizek medrében található, 100 évnél régebbi az víz alatti kulturális örökség (van néhány kivétel). Ezt az örökséget csak megfelelően képzett és gyakorlott víz alatti régész vezetésével lehet feltárni, de az irányelv az eredeti helyén (latinosan: in-situ) történő megőrzés. Emellett egy állami intézmény keretében kellene garantálni az egyezmény végrehajtását, megfelelő költségvetés mellett. Továbbá szigorúan tilos a víz alatti kulturális örökség áruba bocsájtása.

Aki követte a híreket, eseményeket, az tisztában lehet azzal, hogy a mostani alacsony vízállásnál nagyon nem a jogszabályi keretek között zajlanak az események.

A lopásokról nem érdemes hosszan értekezni. Igen, ha valaki talál egy régiségnek látszó tárgyat a mederben, hazaviszi, az lopás. Ha közben változtatott a környezeti állapoton (mondjuk kitépte, kiásta), akkor az rongálás.

Kép: 18. század végi téglaszállító dereglye a Csepel-sziget réségében. fotó: Tóth J. Attila ©

Gyakori érv a kiemeléseknél, hogy a tárgyat „kimentették” a vízből, és nem ritka, hogy ez nem takarózás, hanem komolyan is gondolja a találó, de még akár muzeológus kolléga is. El kell oszlatnom egy félreértést: a leletek azért maradtak fenn a mai napig, mert a mederben voltak. Ráadásul, az egyedi tárgyak kiemelésével, főleg, ha még ásás is volt közben, és még a pontos (tehát nem a mobiltelefonba épített) GPS koordinátát sem rögzítették még az eredeti kontextus is sérül, illetve később már nem is rekonstruálható. A kiemelt tárgyak az üledékben, a víz alatt (igen, most lement róluk a víz, de vissza fog jönni) őrződtek meg, a kiemelés után állaguk romlásnak indul. Nincs meg sem a finanszírozás, sem a technika, sem a kapacitás a tömegesen víz alól előkerült tárgyak stabilizálására. Nyilván szakember, indokolt esetben néhány tárgyat kiemel, de ez nem azonos a tömeges kiszedéssel. Gondoljunk bele, mennyit fejlődött a technika, a tudomány az elmúlt évtizedekben. A kutatók gyakran sajnálják, hogy tudós elődeink miért is ástak ki korábban teljes lelőhelyeket, mert a mai technikával, módszertannal, szemlélettel sokkal többet meg lehetne ismerni a múltról. De kiszedték, mint ahogy most is kiszednek néha mindent.

Vannak természetesen jó példák. Múzeumi kollégákkal együttműködve szemléztünk, szemlézünk helyszíneket. Vitathatatlan, hogy néhány kiemelkedő lelet sem hagyható eredeti helyén a kincskeresők miatt. Van tehát remény, de elszomorító, hogy bár az alacsony vízszint szakmai, tudományos előrelépést, a magyar örökségvédelem nagy – akár nemzetközi szinten is jelentős – pillanatát hozhatta volna el, nem így lett. Sajnos meg kell állapítanom, hogy egészében a társadalmunk, az örökségvédelmi rendszerünk (benne a finanszírozással, örökségpolitikával) de még a szakma is rosszul vizsgáztak.

Mi lehetne a zárszó? Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Illetve: kérdés esetén forduljon szakemberhez.

Kép: Középkori építmémyben újra felhasznált római oltár töredéke. Dunaújváros. Fotó: Tóth J. Attila ©

Rendszeresen kutatjuk a Duna-ág mélyét Ráckeve körül. A város belterületén található Senki-sziget körül számos érdekes anomáliát 8ladikokat és más jelenségeket) találtunk a múszerrel. Most eljött az ideje, hogy ne csak szép és hasznos szonárképeket készítsünk, hanem egy nagyobb területet egyben vizsgáljunk meg. Október 9-én ezért Petti Csaba és Puskás Norbert társaságában mindjárt fel is mértünk 9 hektárt a Senki-sziget északi végénél. A mérés során tehát nem a koordinátával ellátott szép képernyőképeket mentettük le, hanem a műszert a folyamatos rögzítésre állítottuk. Ebben az esetben ugyen kevésbé részletes az egyes objektumok képe, cserébe az egész beszkennelt meder egyben vizsgálható. a szoftver segítségével szintvonalas, vagy akár 3D térkép generálható, valamint a szonárképek léptékhelyesen, földrajzilag pontosan elhelyezhetőek akár egy Google térképen. Vagyis minden objektum mérhető, arányos, összehasonlítható, értelmezhető szűkebb és tágabb környezetében. Nézzük is meg mink van!

A szintvonalas térképet itt Google Earth környezetbe helyeztem el. Nem meglepő, hogy a part mentén, illetve a sziget körül a víz sekély. Ami viszont érdekes, hogy nagyjából DNY-ÉK irányban keresztül húzódik egy sáv a mederben, amely a környezetéből fél-egy méterrel kiemelkedik. Dömsödi kutatásunk bemutatásánál említettem, hogy lehet, hogy voltak gázlók a Ráckevei-Dunában, amelyeket a duzzasztás előtt, alacsony víznél átkelőnek használhattak, akár lóval, marhával, szekérrel.A kis fekete közepű négyzetek a szonárral észlelt anomáliák helyét jelölik, egész jól egybeesnek a sekélyebb mederrel (főleg a középső részen), még akkor is, ha jó részük nem régészeti korú.

A szonár-szőnyeget szintén el tudtuk helyezni térképen. Előfordulhat, hogy kisebb képernyőn ennél a felbontásnál nem fognak látszani ez egyes jelenségek részletei, de az eredeti, nagy méretű fájlon ezek is jól tanulmányozhatóak. Elmondhatjuk tehát, hogy érdemes lesz sorra felmérni a korábbi kutatások során legérdekesebbnek tűnő szakaszokat, végül akár a teljes medret, mert ezek a mérések segítik a megfigyelt jelenségek értelmezését, továbbá pontos GPS koordináták alapján könnyebben tudunk merülni az egyes objektumoknál. Végül úgyis a merülés dönti el a kérdést, hogy egy anomália modern szemét, haltartás, vagy a víz alatti kulturális örökség eleme. Idén reméljük többször visszatérhetünk folytatni a projektet.

Időről-időre érdemes visszatérni azokra területekre is, ahol korábban már többször jártunk. Így történt most is Ráckeve belvárosának északi részén, ami gyakorlatilag az Árpád Múzeum előtti meder. A Balabán-sziget végében ismertünk két vas hajó (valószínűleg kisebb uszály) maradványt, ettől délebbre pedig egy sérült vas hajó töredéket. Ezekről azt gondoljuk, hogy a második világháborúhoz kapcsolódnak, és a német csapatok süllyesztették el őket azért, hogy a szovjetek ne használhassák fel őket az átkelésnél. A kérdésről Tóth Ferenc korábban tanulmányt írt a Haditechnikában, illetve mi is írtunk több bejegyzést részben a "ráckevei Messerschmitt" kutatása kapcsán.

Most annak apropóján térünk vissza, hogy ősszel második világháborús kiállítás nyílik az Árpád Múzeumban, és szerettük volna aktualizálni ismereteinket, illetve a korábbi kutatáshoz képest fejlődött eszköz és szoftver háttért felhasználva pontosítani az adatokat.

Mint kiderült, nagyon megérte az újabb mérés. A Balabánnál a két vas maradványon túl egy nagyobb csónak/kisebb hajó maradványról is készítettünk egy meglehetősen plasztikus képet. A délebbi vas roncs kapcsán a meder felé eső területen további kisebb roncsdarabokat találtunk. Az egész területről egy teljes felmérést készítettünk, ez azt jelenti, hogy egyrészt lett egy mélységi viszonyokat ábrázoló térképünk (ami elég unalmas, mert a meder itt végig lapos, de legalább van róla térkép), valamint egy szonárszőnyeget is készítettünk. Ez utóbbi is egy káosznak tűnhet az avatatlan szemnek, de nem nekünk! A nagy előnye, hogy míg korábban szép pillanatképet készítettünk a műszerrel, ami ugyan jól mutatja a részleteket, de nem léptékhelyes. Most azonban egészen pontosan el tudjuk helyezni a roncsokat, például egy Google térképen, illetve a roncsok mérhetőek.

Mederdomborzati térkép részlete.

Bal parti meder, a Balabántól délre, kb. a Peregi Duna-sor kezdetéig. a felső piros folt a Balabán-sziget aljánál az iszap felhalmozódása. az alsó pedig a halászhajó.

Roncsok a Balabán-sziget déli végénél.

A híd felé haladva bemértünk egy szép fa hajó roncsát is. Erről is volt már információnk, Balázs Istvántól, még 2018-ban, mely szerint az '50-es években szándékosan elsüllyesztettek egy régi halász dereglyét. Gyönyörű, mérhető felvételek készültek. a hajó több, mint 10 méter hosszú, látszik a hegyes orr és a far, még a hajótőke is kiáll a környezetéből, és belső részletek is látszódnak. Még vizsgálni fogjuk ezt a roncsot is, hiszen a régi halászhajó lehet, hogy több, mint 100 éves, és ekkor már víz alatti kulturális örökség. ráadásul alig ismert a dunai fa hajóépítészet, vagyis egy 1900 körül épült fa hajó is jelentős emlék.

Így nézett ki a fa hajó a régi mérésen, 2018-ban.

Ugyanaz a roncs egy jobb felbontásra képes szonárral 2025-ben.

Gyakran indul kutatásunk lakossági bejelentés alapján, néha egy-egy helyi legendához kapcsolódva. A Ráckevei-Duna déli szakaszának felderítését már tervbe vettük, így a Dömsödről érkezett információ ellenőrzése kézenfekvő volt. 

Dömsödről, a helytörténet és régészeti örökségvédelem kutató Szabó Andrea azzal keresett meg, hogy egy kilencvenes éveiben járó bácsitól, Kovács Imrétől hallott egy történetet egy a Dabi-szigetnél elsüllyedt török hajóról. Kérésemre interjút is készített, amelyről a felvételt megküldte. Az elbeszélés szerint a hajóról Kovács Imre még gyermekkorában hallott édesapjától, amikor a Dabi-sziget alatti Telek határrészre kanyarodtak szekerükkel. A hajó elsüllyedését Buda 1526-os kifosztásával hozta összefüggésbe, a halott törököket társaik a sziget végénél temették el. Pesty Frigyesnél valóban szerepel egy "Töröktemető" nevű hely a sziget végében. A Duna mentén több történetet is hallottunk török kincses-hajókról (inkább a visszafoglaláshoz, 1686-hoz kapcsolódóan), a sírok és a hajók összekapcsolása lehet "népi magyarázat". Ami viszont vizsgálható, az a helyre vonatkozó adat, tehát, hogy 1940-es években egy hajóroncsot feltételeztek a Dabi-sziget térségében.

A másik információ, amit kaptam arról szólt, hogy a bal parti gazdák alacsony vízálláskor szekérrel egy gázlón átjártak Királyrétre (Makád területe), ahol szénát gyűjtöttek. A Csepel-sziget alsó részén, a part mentén sűrűsödő, gyakran több korszakos, távoli területekhez is kapcsolódó leleteket tartalmazó lelőhelyeink kapcsán mi is feltételeztük, hogy a térségben legalább egy jelentős átkelő-kikötő lehetett.

Mind a hajóroncs, mind egy gázló (a kettő akár össze is függhet) olyan jelenség, amelyet oldalpásztázó szonárunkkal érdemes kutatni. Szeptember 11-én, csütörtökön így neki is vágtunk a Dömsödi Utánpótlás SE Kajak Szakosztály vízitelepe által kölcsönadott motorcsónakkal. A bal part mentén haladtunk, 30 méter távolságot tartva a parttól, mivel a Duna-ág duzzasztása miatt közvetlenül a modern part előtti részen nem várható régészeti jelenség. Jobbra és balra 20-20 métert pásztáztunk. Végighaladtunk a Dabi-sziget mentén, elhaladtunk a Telek előtti partszakaszon, egészen a dömsödi határrész déli részén található nagy kanyarig, mintegy 4 km hosszan. A meder általában lapos, eseménytelen, 4 méter körüli mélységű volt. Néhány helyen horgászok által telepített akadókat találtunk (autógumik, ágas-bogas fák kupacai, ladikok, időnként csoportosan).

Ettől eltekintve olyan roncs, amelyet egy török-kori, nagyobb méretű hajóra utalna (minden bizonnyal egy 15-20 méteres, lapos aljú dereglyét kell elképzelnünk),  nem került látómezőbe. Ez nem jelenti a történet cáfolatát, hiszen összesen mintegy 60-70 méter széles sávot vizsgáltunk, és lehet, hogy a roncs éppen ezen kívül esik (akár a folyó közepén, vagy a jobb partnál). A felderítést tehát folytatnunk kell, csupán arról van szó, hogy ebben a kérdésben a gyors és könnyű siker elmaradt.

A másik információ, amely a gázlóra vonatkozik igazolást nyert, ugyanis a déli határrészen találtunk egy olyan területet, amelyen a 3,9-4,5 méteres átlagos vízmélység helyett 2,9-3,3 métert találtunk, és ez a terület követhető volt a középvonal felé. Sajnos a kutatóidőnk (és az akkumulátorban tárolt energia) elfogyott, de a begyűjtött adatok így is meggyőzően bizonyítják, hogy van értelme a gázlóval foglalkozni. Fontos kiemelnünk, hogy ma a Duna-ág duzzasztott, nagyjából állandó vízmélységgel, a szabályozás előtti állapothoz képest itt, a déli térségben méteresnél nagyobb a duzzasztás, ráadásul alacsony vízálláskor még az átlagos vízszintnél is kisebb volt a mélység, tehát a ma 2,9 méteres meder egykor zátonyként kiállhatott kis víznél, illetve elképzelhető, hogy lovaskocsival át tudtak kelni egy ilyen területen. A most talált zátony éppen a régészeti lelőhelyeink szomszédságában található. A zátony folyásirány feletti felső élén valóságos anomália cunamira bukkantunk. Több ladik mellett más tárgyak is láthatóak. Lehetséges, hogy itt a zátony a sodródó régi roncsokat összegyűjthette. Nagy reménnyel vágunk bele a folytatásba!

Folytattuk a Ráckevei-Duna Szigetbecse alatti szakaszán a szonáros felderítést. A makádi part mentén haladtunk délnek, a Királyrét előtti partszakaszon, Dömsöddel szemben. Ezen a területen kevesebb mesterséges „zátonyt” találtunk. A feljebb gyakran látott csónakok, illetve autógumik jóval kisebb számban vannak jelen. Néhány kiterjed, faágakból álló „konstrukció” mellett jobbára lapos, üres medret találtunk. Ez alól egy nagyobb, mindkét végén elkeskenyedő hajó, vagy csónak a kivétel. Ez valamivel nagyobb, mint a szokásos modern ladikok, de mellette szögletes, keret-szerű objektumok hevernek, illetve részben ráfed egy ladik. Lehetséges, hogy egy régi roncsot „fejlesztettek” tovább, vagy egy régi nagyobb csónakot/kisebb hajót használtak fel a haltartás kialakításakor. Ez volt a legérdekesebb jelenségünk. Dömsöd térségében tervezzük a folytatást.

Október közepén történt, hogy a Budapesti Történeti Múzeummal együttműködésben szonáros szemlét végeztünk a Háros-sziget mellett. A kutatást Terei György (BTM) és Farkas Balázs kezdeményezésére és szervezésében végeztük. Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk a Háros-sziget keleti oldalának középső részénél (a parton végzett régészeti geofizikai mérés vonalában) a part menti vizet, és megállapítsuk, hogy lehet e a víz alatt lelőhely. A háros-szigeti premontrei, majd pálos kolostor, illetve a kapcsolódó falu számos korábbi tanulmány témáját képezi, de modern, szisztematikus, teljességre törekvő régészeti kutatása mind szárazon, mind vízen még várat magára (hát még a bemutatása!).

A budafoki kikötőből (Tomos Marina) indultunk dél felé, „szokásos” Humminbird szonárunkkal 50 méteres sávban vizsgáltuk a medret, a part közelében haladva. Kellemes, szélmentes, napsütéses időnk volt, ilyenkor öröm a vízen lenni.

Több, további kutatásra érdemes területet is találtunk. A legígéretesebbet azon a ponton, ahol a sziget kiszélesedik, a parton a raktárépületek látszanak. Ezen a részen a part előtt egy a környezetéből kiemelkedő, markánsan leszakadó szélű víz alatti plató található. A sziget kiszögellésénél a terület is kiszélesedik, dél fele keskenyedve követi a partot. Több szonárfelvétel alapján elkészítettük a jelenség szonár-mozaikját.

A képen a hajó útja alkotja a középvonalat, ettől jobbra és balra 25 métert mért a műszer. Jól kivehető, hogy a kiszélesedésnél meredeken, 2 métert emelkedik a meder, a lejtő „grízes” szerkezete arra utal, hogy ez egy masszív omladékhalom. A halom tetején néhány nagyobb tárgy látszik, ezek közül az egyik nagyjából négyzetes, oldalhosszúsága 60x80 cm. A kiszélesedő részen még eg É-ÉNy-D-DK irányú 5 méteres objektum is látható.

 A szonárfelvételek készítését követően egy teljes adatfelvétel készült, a területet párhuzamos sávokban beszkenneltük. Az adatokat Humminbird AutoChart Pro szoftverrel feldolgozva szintvonalas térképet készítettünk. Légifotóra helyezve a térképet látható, hogy a part mentén húzódó kiemelkedés, a kapcsolódó széles plató pontosan annak a raktárnak a szomszédságában található, ahol a régészeti geofizika alapján falmaradványokat lehet feltételezni a parton. A műszer ugyanakkor nem képes megállapítani, hogy az omladék modern planírozás emléke, vagy a középkori kolostor romja.

Fontos megjegyeznünk, hogy álló falra, cölöpszerkezetre, gerendaszerkezetre utaló bizonyítékot nem találtunk. Nem oldottuk meg a kolostor rejtélyét, de legalább van egy terület, amelyet megfelelő finanszírozást követően a siker esélyével kutathatnánk meg.

Továbblépés a most felmért omladékhalom merüléses felderítése nyomán várható. Érdemes lenne továbbá a sziget teljes partvonalát, valamint a Csepel-sziget szemben lévő partját is megvizsgálni a víz alatt, hiszen egy dunai szigeten létesült kolostor és a kapcsolódó falu életének számos emléke kerülhetett a víz aláí

Résztvevők: Farkas Balázs (civil segítő), Lévai Pál (civil segítő), Puskás Norbert (régészeti búvár segítő), Szuhai Zoltán (hajóvezető).

Az Argonauta Kutatócsoport pályázata elnöki adományban részesült. Dr. Áder János köztársasági elnök úr elnöki keretéből 2,6 millió forint támogatást adott az Argonauta Kutatócsoportnak eszközbeszerzésre, elsősorban egy kutatóhajó vásárlására. Valószínűleg ismert, hogy néhány éve Ráckevéről ellopták gumihajónkat (a régi fotókon is szereplő „piros hajót”).

Közadakozásból sikerült korábban egy 3,6 méter hosszú gumihajót beszereznünk, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy kiszállásainkra magunkkal vigyük, szonározzunk vele, vagy 3 fő egy teljes búvárfelszereléssel is belefér. Az adományokból jutott még egy elektromos motorra, akkumulátorokkal, amely nagyon jól jött balatoni szonározásnál (ahol tilos robbanómotort használni, még kutatásnál is).

Az elnöki adományból egy nagyobb hajót terveztünk beszerezni, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több búvárt és felszereléseiket szállíthassuk, esetleg feltáráskor még egy szivattyú is elfér benne. Hosszú és fárasztó keresgélés után egy használt, de új állapotú hegesztett alumínium csónaktest mellett döntöttünk. A hajó 6 méter hosszú, strapabíró kamion trepnivel van ellátva. Még egy megfelelő motort is beszerzünk hozzá, és reméljük futja még egy trélerre is, hogy mobilak legyünk. A hajófarban van egy megerősített terület, amire vagy a szonárt, vagy egy búvárlétrát tudunk tenni. Alapvetően Ráckevén terveztük elhelyezni a hajót, mivel itt rengeteg merülésre váró helyszínünk van, de szükség esetén máshová is szállítható. Ha minden jól megy egy vízálló akciókamerát is beszerzünk.

A csónakvásárlás azért volt elhúzódó, mert idén tavasszal a hajóárak is meglódultak. A búvárok által kedvelt merevtestű gumihajók elérhetetlenné váltak, ráadásul a használt példányoknál már a költséges felújítás is aktuális. Az új építésű alumíniumhajók ára a nyersanyaghiány és a munkaerőhiány miatt magasabb, másrészt a gyártó is hosszabb szállítási időt vállalt volna (2022 nyarát). A régi katonai rocsók szegecselése általában elavult, a több évtizedes használat miatt ott már mechanikai sérülések is lehettek. Lehetőségeink alapján igyekeztünk a legjobb döntést hozni, az új hajó évtizedekig jó lesz, mérete miatt ellopni sem lesz egyszerű (tervezzük egyedi dekorációs elemek felfestését).

Megérkezett a Drávagárdonynál szeptember 9-én megvizsgált rönkhajó keltezése. A hajó anyagából vett 11 cm vastag minta elegendő évgyűrűt tartalmazott ahhoz, hogy Dr. Grynaeus András kollégánk dendrokronológiai módszerrel meghatározza a korát. A módszer lényegét úgy foglalhatjuk össze annak, aki még nem ismeri, hogy minden egyes évgyűrű vastagságát megméri. Mivel az évgyűrűk nem pont egyformán nőnek minden évben, hiszen egyszer kicsit melegebb van, máskor több, vagy kevesebb eső esik stb., ezért minden évgyűrű kicsit eltér, ezeknek a változásokanak van egy ritmusa (pl. extrém kiugrások, majd azt követő visszaesések). Amennyiben van elegendő, keltezett összehasonlító mintánk, akkor az évgyűrűk változásai alapján kialakított görbéket egymásra illeszthetjük, így megállapítható az utolsó évgyűrű kora. Ennél a valóság kicsit bonyolultabb. Egyrészt az egyes fáknak saját történetük van, amely kicsit eltérhet az átlagos (korszakos) változásoktól, ráadásul területi egységenként is vannak eltérések. Ebben az esetben azonban szerencsénk volt.

Az évgyűrűk sora illeszkedett az osztrák kronológiához, és a kivágás legkorábbi időpontjára 1677 jött ki. A dátumnál a "legkorábbi lehetséges keltezés" formula arra utal, hogy nincs meg a kéreg, nem tudjuk, pontosan hány évet faragtak le a külső oldalából. Mivel rönkhajóról van szó, valószínűleg pár cm-ről van csak szó, ami évtizedes nagyságrendű eltérést jelenthet, de feltételezhetően ennél sokkal többet nem. A hajó tehát a 17. század végére helyezhető, ami a török hódoltság legvége, illetve az azt követő időszak eleje. Ebből viszont az is következik, hogy nem származhat a 17. század eleji drávatamási török pontonhídból, hanem ez valami más volt.

Nagyon érdekes, hogy a fa nem a szlovén sorozattal egyezik, hanem az osztrákkal, tehát egy meglehetősen távoli erdőből került ide. Történeti-földrajzi szempontból egyértelműen a Habsburg Birodalomhoz és nem a Török Birodalomhoz kapcsolódik, ez összecseng a keltezés időszakában lezajló történelmi folyamatokkal.

A szemle során megfigyeltük, hogy a hajó néhány részletében (lépcsős lefaragás, hornyolt borda) eltér a drávatamási rönkhajóktól. A kérdés az, hogy milyen összefüggésben lehet értelmezni a leletet. Még idén szeretnénk visszatérni a lelőhelyre, hogy oldalpásztázó szonárral felderítsük a környezetét, hátha találunk még további jelenséget. Rönkhajókat használtak szállításra, halászatra, hídnak, hajómalmoknál, de még hadi célokra is.

A minap Drávagárdonyban jártunk. Németh Péter, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze értesített, hogy bejelentés érkezett egy újabb rönkhajóról Drávagárdony határából. Némi szervezés után Puskás Norberttel autóba szálltunk. Darányban beült mellénk Rózsás Márton is, aki a Barcsi Múzeum kutatójaként elsőként jelentette be a drávatamási rönkhajó lelőhelyet (alacsony víznél néhány hajót azonosított, az egyikben egy török-kori réz kancsót is talált). A mostani információ is rajta keresztül érkezett Csokona Attilától, aki Tóth Zoltánnal szokott kijárni a folyópartra horgászni. Egy horgászat alkalmával vették észre a hajót a part mellett.

2010-ig évekig jártunk Drávatamásiba kutatni a török-kori pontonhíd maradványait: 30 hajómaradványt számoltunk össze a mederben. a rönkhajók 10-13 méter hosszúak voltak, tölgyből faragták őket. A hajóorr hegyes volt, a test hátulja egyenes. A külön elemet alkotó "fartükröt" faszögekkel rögzítették a hajótest végébe vágott horonyba. ezekről a kutatásokról itt a blogon is beszámoltunk korábban. A lelőhely tudományos jelentősége mellett fontos szerepet töltött be a magyar búvárok, illetve néhány elhivatott régészhallgató továbbképzésében. Emellett valóságos kultúrdiplomáciai csomóponttá is vált: az évek során horvát, osztrák, francia, török és észak-ír kollégák is együtt dolgoztak velünk.

Nagy várakozással tekintettünk a szemlére. Magát a lelőhelyet nem volt nehéz megtalálni, beton-, majd jó minőségű mezőgazdasági úton jutottunk el a parthoz, ahol  Csokona Attilla és Tóth Zoltán kalauzolt bennünket. A hajó valóban a part mellett fekszik, egy 4-6 méter széles "padkán" a sekély vízben. A Dráva ezen szakaszára az jellemző, hogy a part mellett meredeken leszakad a meder, több helyütt lösz meredély alkotta magas part is kíséri a folyót. A lelőhely mintegy 2,5 kilométerre van a drávatamási ponton-hídtól, és 1,2 kilométerre a Drávagárdonytól délre, a temetőben elhelyezkedő Török-dombtól, amely egy török-kori őrhely maradványa (és szintén Rózsás Mártonhoz köthető az azonosítása). Előzetesen felmerült a kérdés, hogy vajon ez a hajó is a pontonhídhoz tartozott, csak elsodorta a folyó (amelynek valóban erős a sodrása), vagy ez egy külön lelőhely. A második katonai felmérésen hajómalmok sorát ábrázolják ugyanitt, tehát lehetséges, hogy egy hajómalom tombáca volt a rönk. Ahhoz, hogy bármit is mondhassunk, szükség volt a szemlére.

Megállaptottuk, hogy egy rönkhajó töredéke fekszik a víz alatt. Orra a folyásiránnyal szemben áll, jobb oldala 6,75 m hosszú (a hajó vége hiányzik, tehát teljes hossza nem mérhető), a legnagyobb szélessége 1,15 m, de mivel a bal oldala a hajónak csak az orránál van meg, ezért a test közepén ez valószínűleg nagyobb volt. Akár a pontonhídból is származhatna ezzel a mérettel. Két fontos eltérést figyeltünk meg a török-kori pontonhíd hajóihoz képest: 1. Az orr mögött kb. 1 méterrel egy a test anyagából kihagyott borda húzódik keresztbe, amelyet keskeny, mély hornyok tagolnak (talán a fenékvíz áramoltatása miatt). 2. A jobb oldalon, az oldalfal felső része lépcsősen le van faragva. Erre a megoldásra még csak tippjeink vannak: sérülés miatt meg kellett toldani a hajót, és így csapolták össze, vagy valamilyen felépítmény volt rajta, és annak rögzítésére használták. Bármi is a magyarázat, ez a két jelenség új a pontonhídhoz képest, ezért jelenleg arra hajlunk, hogy ez a hajó nem a hídhoz tartozott.

Bejártuk a partmenti sekély platót a környéken, további leletet nem találtunk. Mivel a víz néhány lépésre a hajótól hirtelen mélyül, később oldalpásztázó szonárral vissza fogunk térni, illetve merülünk. Az egyik lépcsős lefaragás végénél, ahol a hajó oldala már repedt volt, fűrészeltünk egy famintát, amelyet dr. Grynaeus András megvizsgál, és reményeink szerint meg tudja állapítani a fa kivágásának dátumát. Amint érkezik a keltezés, közzétesszük.

A felfedezés azért fontos, mert segítségével újra lendületbe tudjuk hozni a Dráva-menti nemzetközi kutatási hálózatunkat.

Szombaton lelőhelyek nyomában bejártuk a "fél Dunát". Szerencsénk volt, mert a pénteki eső még nem emelte meg az alsó szakaszon a vízszintet, ráadásul szép napos időnk is volt. Öt helyszínt azonosítottunk be.

Az egész túrát Romsics Imre igazgató úr (Viski Károly Múzeum, Kalocsa) telefonhívása nyomán szerveztük meg. Kalocsa térségében ugyanis jelzett egy jó állapotú hajót, amely a parti kövezés részben elfed. Időközben Balassa László, régi szigetújfalusi informátorunk is jelentkezett azzal, hogy fa hajómaradványokat látott.

A túrát a Csepel-szigeten kezdtük Puskás Norbival, ahol is egy hajóroncsból származó, elsodródott, vagy bolygatott 3 méteres palánkdeszkát néztünk meg. A tölgy palánkban kovácsoltvas szegek láthatóak. Mivel ezt a leletet szemlátomást húzták-vonták, ezért bemérés és fotózás után biztonságba helyeztük.

Tovább haladva egy jókora hajótöredékre bukkantunk. A mindkét végén hegyes, lapos aljú dereglye eredetileg 20 méteres is lehetett. A darab, amit találtunk 16 méter körüli és a hajótest oldalának és aljának találkozása. ez is tölgyből van, két deszka, az egyik a hajó alja, a másik az oldala, vasszegek erősítik őket össze.

Szigetújfalunál Balassa úr gyűjtött számunkra néhány vas bucát, amik valószínűleg újkori/modern hajó rakományából származnak. Továbbhaladva cölöpöket (talán második világháborúsak) és egy örvényeket keltő nagy tárgy helyét mértük be (talán ez az egyik tank, amit régóta próbáltunk azonosítani) - ígéretes a hely, szonárral meg kell néznünk.

A bucákat bevittük az Árpád Múzeumba, majd elhagytuk a Csepel-szigetet és Kalocsa felé vettük az irányt. A Romsics igazgató úr által talált hajót Ordas és Kalocsa között meg is találtuk. Az egyik legépebb fa hajóroncs, amellyel eddig találkoztam. A modern kövezéssel részben beborították, de jól kivehető az egyenes hajófar, a test két oldala is, ráadásul itt nem csak a hajó alja van meg, hanem a második palánkdeszka sor is (40-50 cm magas az oldalfal). Látható a V alakú orr egy része is. A hajó eredetileg meghaladta a 13 méteres hosszúságot. Szerkezete tölgyfa. A hajó aljának és oldalának találkozását egyetlen, L alakú keresztmetszetűre faragott fatörzs elemmel oldották meg, amely középkori (és antik) jellegzetesség az európai folyókon. A masszív bordákat rengeteg vasszög rögzíti a hajótesthez. Az archaikus és modern technikák együttes használata különlegessé teszi a leletet. Vettünk belőle famintát, reméljük majd sikerül keltezni.

Jelentős leleteket azonosítottunk. Szerencsénk volt a vízállással és az időjárással. Sajnos a kocsikulcsom közben elveszett, talán ez volt az áldozat, amit a folyó kért az adományaiért (egy "hagyományos" étel, vagy ital áldoztat azért jobban esett volna) . Szemléinket a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégiumának támogatásával tudjuk végezni.

Ne feledjük: ha valaki lelőhelyet, leletet talál a Duna medrében, fotózza nyugodtan, de kérem, ne ássa ki (pl. egy hajót, deszkát), ne vigye el (eddig is jól elvoltak a folyóban pár száz évig). elég, ha szól. Egy GPS koordináta-párnak minden régész örülni fog.

Egy nappal azután, hogy az RTL klub leadta a XXI. század sorozatban a második világháborús pilóta, Frankó Endre történetét, benne a mi ráckevei kutatásunkat egy ráckevei lakos, Balázs István felkereste a múzeumot azzal, hogy vannak információi a Messerschmittről, illetve más dunai lelőhelyekről. Szó-szót követett, másnap, vagyis ma reggel már a Duna-parton találkoztunk, ahol csatlakozott szonáros felderítő akciónkhoz, vállalva, hogy átadja ismereteit.

A repülőről megtudtuk, hogy már 1946-ban kiemelték (legalább egy részét). A kibelezett géptörzset Balázs úr édesapja egy demizson borért megvette, és kérésére a háza előtti szakaszon (a mai rendőrség mellett) elsüllyesztették haltartásnak. Informátorunk 7 éves kora óta horgászott rajta, mert nagyon jó csukázó hely lett a repülőből. Sajnos a hetvenes években ismét kivették a gépet (erről az akcióról volt információnk). Balázs úr azt is elmondta, hogy szerinte a gép többet nem került vissza a vízbe, hanem valahová, valaki elvitte. A többször kiemelt, áthelyezett vízbe esett német gép története így már egész jól összeáll. Magyarázatot ad arra is, hogy hiába kerestük a híd közelében, hiába vittük térképre a kábel nyomvonalát (mert állítólag akkor emelték ki másodszor, amikor a kábelt fektették), és a kiterjedt mágneses vizsgálat eredményeként ezért nem rajzolódott ki egy repülőgép. Azért egy kérdés még maradt: pontosan hol esett a vízbe a gép? Az eredeti lezuhanási helyszínen ugyanis lehetnek még olyan kisebb-nagyobb roncsdarabok, amelyek történeti, hadtörténeti szempontból érdekesek, illetve alkalmasak a hányattatott sorsú gép múzeumi bemutatására (különösen azért, mert ez a történet szerves része lett a ráckevei legendáriumnak).

Mindezek ismertetése azonban a közösen eltöltött időnek csupán a tizedét tette ki. Sorra derültek ki a régi dunai történetek, és egyúttal megismertük Balázs István ifjú korát és a kortárs Ráckeveieket. Egy mai szóval bevállalós, Dunát-szerető fiatalember képe rajzolódott ki, aki rengeteget horgászott és ismert minden "haltartást". A haltartások azok, amelyek leginkább megdobogtatják a horgászok és a víz alatti régészek szívét. Egy roncs az egyiknek kitűnő horgászhely, a másiknak kutatási terület. Az első haltartás amelyet meglátogattunk egykor Gózony Gyuláé volt. Egy kb. 12 méteres régi halászhajót süllyesztettek el számára. Gyermekkorában még látta, hogyan húzzák fele a halászok a hálójukat. Jellemző, hogy bár 10 év nem horgászott rajta, egészen pontosan a hajó fölé navigált minket, ahol is kirajzolódott a mindkét végén hegyes, látszólag ép hajótörzs. A meder tengelyére merőlegesen fekszik, felső részén az üledék egy kis dombba gyűlt össze, alsó oldalfala viszont kiáll az üledékből. Feltételezésünk szerint a hajót valamikor 1900 körül építhették, így a hagyományos dunai hajóépítés jegyeit még magán viselheti. A közeli jövőben meg is fogjuk merülni.

A halászbárka maradványa. kivehető a hegyes orr és far rész, valamint a déli oldalfal árnyéka, amely arra utal, hogy itt 40-60 cm magasan ma is áll a deszkapalánk.

Még további tartásokat is megnéztünk, természetesen hasonló pontosságú útbaigazítások alapján - de ezek örökségvédelmi szempontból kevésbé tűnnek érdekesnek. A legtávolabbi célpontunk az angyali-sziget mentén volt. Itt, a sziget közepétől északra helyezkedett el a Balázs család telke. Megtudtuk, hogy a második világháború végén, amikor a szovjetek benyomultak a sziget déli végébe, a magyarok viszont az északit tartották, heves harc alakult ki pont az ő telkük térségében. Ennek eredményeként számos háborús "relikvia" hevert szanaszét a környéken, amelyeket az egyszerűség kedvéért kosarakban összegyűjtöttek, majd a folyóba borították őket. Informátorunk kitűnő memóriáját mutatja, hogy bár a telket már rég eladták, felosztották, a környék átalakult, mégis meg tudta mutatni, hol volt az a bizonyos kosaras akció. A szonár képernyőjén pedig kisebb-nagyobb, jobbára meghatározhatatlan tárgyak kerültek a látótérbe, pont úgy, ahogy azt néhány kosár repesz, sérült fegyver stb. esetében gondolná az ember. Ez is ígéretes kutatási terület, egy kiállításnyi háborús emlék ígéretével.

Évek óta kutatjuk a Ráckevei-Dunát, több tucat jelenséget dokumentáltunk, ez a kirándulás rávilágít, hogy még sok felfedezni való vár ránk!

A kétezres évek elején, majd 2008-2009-ben több alkalommal is jártunk az Esztergom és Szob közötti, szigetekkel és zátonyokkal tarkított szakaszon Mária-királyné hajóit kutatni. A szonárral találtunk is sok „anomáliát”, de a „kincs” máig nincs meg. A kulcs egyrészt Johannes Cuspinianus kortárs leírása, amely szerint a parton történt rajtaütés során több hajó elsodródott, majd elsüllyedt, valamint Gelencsér Ferenc bejelentése a Helembai-.zátony oldalában korábban általa látott fekete gerendáról, amelyből általunk is látott iszkábaszegeket gyűjtött. Az iszkábás fa hajóból származhatott, a szegek típusa pedig „belefér” 1526-ban. A zátony pedig ideális hely az elsodródott roncsok „begyűjtésére”. Ennek ellenére a projekt idején, majd időről időre visszatérve sem találtunk itt hajómaradványt (a zátony lelőhely – ex lege védett!, több korszak kerámia leletei is megtalálhatóak rajta).

Tegnap ismét visszatértünk. Fekete fákat is találtunk.

Virág Sándort a Börzsöny Múzeum Baráti körén keresztül ismertük meg. Önkéntesként több alkalommal is csatlakozott hozzánk segíteni. Most is felajánlotta saját motorcsónakját a kis expedíciónkhoz. A révnél találkoztunk, négyfős csapatunk tagja volt még Puskás Norbert és Lengyel László. Már messziről láttuk, hogy a kavicszátonyok nagy felületen kibukkannak a vízből, ezért a gyalogos bejárásuk mellett döntöttünk. Biztos, ami biztos, betettük a szonárt is és vittünk búvárruhát magunkkal.

Kis csapatunk optimistán hajózik a Szobi-zátony felé a napsütésben.

Elsőként a Szobi-zátonyon kötöttünk ki. Szobi barátaink többször is mesélték, hogy egykor egy fás-bokros kis sziget volt a térségben, aztán a kotrások miatt eltűnt. Ez a zátony lapos, nem nő rajta semmilyen növényzet. A felszínét, oldalát bejártuk (meglepően meredeken szakad alá az oldala mind a hajóút, mind a csendesebb déli oldal felé). A bejárás azt jelenti, hogy csatárláncban megkerültük a szigetet, közben néztük a belső részt és a partot is. Néhány kopott cserépdarabot találtunk, amelyeket a víz sodorhatott ide. Visszaszálltunk a hajóba, folytattuk az utat a Helembai-zátony felé.

Szobi-zátony.

A Helembai-zátony a tőle folyásirányban felfelé található Helembai-sziget nyúlványa. 10 évvel ezelőtt néhány öreg, bokros fűz nőtt a legmagasabb pontján. Mára a sziget „súlypontja” elvándorolt folyásirányban lefelé. A helyiek pár kis fűzfát ültettek erre a területre és egy méretes domb nőtt ki az öreg bokroktól lejjebb. Lehetséges, hogy újabb évtized múlva valódi szigetté fejlődik a zátony alsó vége. A vízfelszín fölé emelkedő zátonyrész a meder közepén kanyarog. A part mentén sekély padka húzódik 10-15 m szélesen. A szigetet és a sekély zónát is bejártuk. Több apró, kopott cserépdarab mellett találtunk egy korongolt fedőt, a vízben egy combcsontot (emberi?). A Gelencsér-féle deszkát azonban nem láttuk a zátony oldalában, ahol azt jelezték. Mivel most nagyon alacsony volt a víz, ráadásul combig belementünk a sekély részbe, gyakorlatilag biztosak lehetünk a negatív eredményben.

A Helembai-zátony.

A zátony csúcsától egy sekély „nyak” húzódik a sziget irányába, ez tehát a zátony sodrás felőli végén található. Ebben a térségben 5-6 sötét színű fadarabot vettünk észre! A combig érő vízben úgy láttuk, hogy a fadarabok között nincs kapcsolat, de több darab is 10-15 cm széles volt, ami alapján még hajó gerendája is lehetne. Az alaposabb vizsgálathoz alá kellett merülni, ezért Sanyi a helyszínen maradt fagyoskodni, hogy visszataláljunk, a többiek pedig elmentek a csónakért, én meg a neoprén ruhát felvenni. Mint kiderült, kissé naivak voltunk, mert jó pár hajóval és motorral volt már dolgunk, de nem sikerült menetre bírnunk Sanyi motorját (nem őt kellett volna hátrahagyni a fákat őrizni). Jobb híján búvárruhába öltözve kötélen felhúztam a csapatot és a felszerelést a hajóval a zátony csúcsához. Horgonyt rögtönöztünk egy a zátonyon talált kőtömbből, így megkezdődhetett a részletes vizsgálat. A hajóban, száraz körülmények között beüzemelhettük a GPS-t, bemértük a helyszínt. Alábukva az első fáról kiderült, hogy egy fatörzs aljának hasadt töredéke. Sorra véve a fadarabokat kiderült, hogy nem hajóhoz tartoztak, hanem a sodrás hozta ki őket a zátony csúcsához. Egyikben sem volt szeg. Két példányból azért mintát vettünk, mert így kiderülhet, hogy mikor lehetett a felhalmozódás legkorábbi lehetséges időpontja. Ezek a leletek új megvilágításba helyezik a Gelencsér-féle deszkát. Jó eséllyel a roncs nem ezen a zátonyon akadt meg, hanem egy feljebb lévő roncsból kiszakadt deszka úszott le és ágyazódott be a sodrás felőli oldalon. Ebben az esetben Mária-királyné kincseit feljebb kell keresnünk.

Horgonyon, és boldogan a fadarabok mellett. Itt még nem tudtuk, mit is találtunk, és azt sem, hogy a hazajutás kalandos lesz.

Kalandjaink itt nem értek véget. A zátony legtávolabbi pontján horgonyoztunk. Sanyi a szobi oldalra ment volna haza, a mi autónk pedig a pilismaróti oldalon állt. A motor pedig nem indult. Pár kísérlet után rájöttünk, hogy a behúzókötéllel lehet a gond. Némi szerelési kísérletet követően sikeresen szétesett az egész indító-rendszer. Ekkor vált láthatóvá, hogy az egyik (műanyag) fogaskerék elkopott, a motor nem is fog beindulni a cseréje nélkül. Első ötletnek a „lecsorgás” jó ötletnek tűnt. A szél viszont éppen a folyásiránnyal szemben fújt, iránya időnként változott. Csorgás helyett először Szlovákia felé indultunk, majd a hajóúton kívül a folyással szemben haladtunk (vagyis inkább álltunk). Végül kieveztünk a jobb partra, ahol vízre szálltam és kötélen vontattam a hajót a rév irányába. Mire odaértünk összefutottunk egy szobi ismerőssel, aki motorcsónakkal volt, így Sanyit is hazavontatta. Kalandos utunk eredményes volt, bár a hajót nem leltük, a negatív adat is fontos. A másik tapasztalat az, hogy nagyon hiányzik a piros hajó, amit elloptak. Sok helyütt vannak barátaink, támogatóink, aki egy-egy alkalommal kisegítenek, de ez azt is jelenti, hogy mindenütt másik csónak és motortípussal találkozunk, ami néha gond lehet. A Duna-kanyar bejáratánál található zátonyokat azért szeretjük.

Az újabb víz alatti kutatások felmerülő költségeit a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma támogatja.

A Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma meghívásos pályázatának támogatásával idén lendületet kapott a hazai víz alatti régészeti kutatás. Előzetes terveinknek megfelelően az országos program keretében felkerestük a Balatont is, ahol terveink szerint több helyszínen is mérünk, merülünk.

A kutatás a veszprémi Lackó Dezső Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum tudományos együttműködése keretében szerveződött, az elektromos hajót és más háttér-feltételeket Viszkei András (Balatoni Elektromos Hajózási Nonprofit Kft.) biztosította. Balatoni kutatócsoportunkat némileg ambiciózusan Balaton Expedíciónak neveztük el.

A felderítés fő eszköze az oldalpásztázó szonár, mivel a műszerrel rövid idő alatt nagy terület deríthető fel, míg a hagyományos búvár felderítés lehetőségei a tavi látási viszonyok között korlátozottak. A szonározás során 50-60 méter széles sávokban vizsgáltuk a tómedret, általában egy-egy területről egy oda-vissza sávot vettünk fel, amelyek a parttal párhuzamosan voltak tájolva. Időnként keresztirányú sávokat is megvizsgáltunk. Ahol szonár-anomáliára bukkantunk többszöri fordulóval, különböző irányokból haladva ismételt felvételt készítettünk. Az anomáliákról képfelvétel készült, GPS koordinátát rögzítettünk. A fontosabb célterületekről átnézeti szonár-szőnyeg is készült.

Az első napon, június 19-én Balatonkenese térségében, főleg az északra található part menti sávban szonároztunk. Az alapvetően homokos, iszapos, gyakran hínárral borított tómederben egyetlen, valószínűleg modern, kis méretű jelenségen kívül nem találtunk mesterséges, víz alatti jelenséget.

A második napon Balatonalmádi előtt, a feltételezett római villánál kezdtük a kutatást. A strandtól nyugatra Zákonyi Botond balatoni akadókat ábrázoló térképe ( http://www.balatonihal.hu/Horgaszat/Balatoni-akadok ) egy part menti akadót tüntet fel. A nádas és a strand előtt, majd továbbhaladva a kikötő irányába több sávban is megnéztük a medret, és egy folyamatos szonárfelvételt is készítettünk, amelyet SonarTRX programmal feldolgozva Google Earth térképre tudtunk vetíteni. A nádas előtt valóban több kiemelkedő foltot láttunk, de ezek nem utalnak mesterséges objektumra, illetve semmiféle falrendszer nem látszik. A jelenségek mérete és alakja nádtorzsákkal nőtt fenére emlékeztet. A 2003-as Google Earth felvétellel összevetve jól látható, hogy az akkor, a sekély víz miatt kivehető vegetációs sáv széle pontosan ott ér véget, ahol a mostani anomáliák széle kirajzolódik. A villa és a falak jelenlétét nem tudjuk megerősíteni (természetesen nem zárható ki, hogy üledékkel borítva mélyebben van lelőhely, de ezt csak radarral lehetne kimutatni).

Az akadó-térkép a Fűzfői-öböl belsejében is megjelölt egy területet. Több sávban is kutattunk, és az öböl közepén kiterjedt hínármezőn kívül semmilyen jelenséget nem észleltünk. Az öböl északkeleti végének közelében, a partól 200 méterre, A balatonfűzfői jachtkikötő bejáratától 400 méterre dél-délnyugati irányban, mintegy 300 méter hosszan egy éles szélű, íves vonalú anomália rajzolódott ki. Az anomália két térszint találkozását mutatja. A mélyebb térszinten a meder mintegy 300 cm mély, a magasabb térszinten 250 cm körüli, a váltás hirtelen következik be. A találkozási vonal mentén két helyen is megfigyeltünk méteres méretű különálló tömböket.

Úgy döntöttünk merüléssel hitelesítjük a jelenséget. Elsőnek dr. Puskás Norbert szállt vízre, aki a szintváltási zóna északkeleti végénél megtalálta az agyagos, kemény, meredek oldalú magasabb térszintet. Ennek felderítése során a kagylókkal dúsan borított felszínen egy fekete színű, féltenyérnyi kerámia darabot is talált. A felszínen megállapítottuk, hogy a töredék egy kisebb edény alj-oldal töredéke, kézzel készült, redukciós technikával foltosra égett kerámiatöredék, nagy valószínűséggel bronzkori.

A következő két merülés során Dr. Tóth J. Attila, majd Ritecz Tímea a leszakadás mentén egy nagyobb területet vizsgált meg. Megállapítottuk, hogy a mederben is jól észlelhető az 50-60 cm-es szintváltás. A szonáron észlelt tömbök a magasabb térszintről szakadtak alá. A mélyebb térszintet iszap borítja, a magaslaton viszont alig van iszap, homok. A leszakadás aljánál üregek sorakoznak, helyenként alkarnyi mélységben alá lehet nyúlni a magasabb térszintnek. Ez a jelenség arra utal, hogy a két szint találkozásánál valamilyen erózió hatott a magas térszint aljára.

Az új lelőhely jelentőségét az adja, hogy 2002-ben a Sajkodi-öbölben, Örvényes térségében találtunk egy víz alatti kiemelkedést, amelynek tetején középső-bronzkori mészbetétes kerámia található. A két kiemelkedés tengerszint feletti magassága nagyjából azonos. Örvényes esetében azt feltételeztük, hogy a lelőhely egy egykori sziget, vagy félsziget lehetett, amely a Balaton alacsonyabb vízszintjéhez köthető. A fűzfői terület domborzata (különösen az alámosott határvonal) arra utal, hogy egy korábbi, a jelenleginél lényegesen alacsonyabb vízpartot sikerült megtalálni. A Balaton nagyrészt klímától függő vízszint-változásának ténye ugyan ismert, de ennek mértéke, pontos időtartama, hatása a környezetre és az itt élő közösségekre nem ismert. A mai vízszint alatt felfedezett bronzkori partvonal mind régészeti, mind klímatörténeti szempontból is jelentős felfedezés, amely összeköthető lenne a brit vizek előtt húzódó Doggerland (mezolit kori - Kr.e. 8000 körül - elsüllyedt szárazulat, amelyet az Északi-tenger Atlantiszának is neveznek) és más elsüllyedt tájak európai és globális kutatásával. Tisztázandó, hogy a bronzkori megtelepedés vége összekapcsolható egy vízszint változással, és ha igen, akkor a víz alatti környezet megőrzött e számunkra a svájci tavakéhoz hasonlóan szerves maradványokat is.

Folytatódik a Dunaújváros melletti Szalki-szigetnél található nagy kiterjedésű víz alatti lelőhely kutatása. Júniusban felderítő merüléseket végeztünk, és eldöntöttük, hogy a szondázó ásatással az első, part menti platformra koncentrálunk. 

Korábban római kori feliratos és domborműves faragású kőemlékeket találtunk a hatalmas, egy hektáros területű lelőhelyen. Azt is megállapítottuk, hogy 25-30 m hosszú kő-fa szerkezetű építmények,, " platformok" találhatóak a mederben. 

A kérdés az, hogy mikor épült a szerkezet, és mi volt a célja? A darabokban előkerült római kőemlékek egy későbbi, középkori építkezéshez is kapcsolódhatnak, különösen azért, mert ebben a térségben állta Szent Pantaleon kolostora (mára eltűnt). Ugyanakkor a római korban egy jelentős katonai tábor állt a parton (Intercisa).

A ma megkezdett szondázás során üledékelszívóval szondaárkot nyitunk a platform szélénél. Reméljük, hogy így jobban megismerjük szerkezetét, leletet, kormeghatározásra alkalmas famintát gyűjtünk belőle, a platform melletti üledék alatt talán a szerkezet használatához kapcsolódó lelet is felszínre kerül.

Ma a szonda helyét jelöltük ki, két 1x1 méteres fém keretet helyeztünk el, amely lehatárolja a területet. A helyszínt úgy választottuk, hogy egy a platformon keresztbe húzódó tölgy gerenda vége is beleesik. A gerenda 25-30 cm széles. Mellette mészkődarabok látszanak. A felszín vizsgálatakor egy római kori tetőcserép (tegula) töredékét is megtaláltuk.

A csapatunkhoz csatlakozott Annie Dumont is, a Dijoni Egyetem tanára, aki Franciaország és Európa egyik legjelentősebb folyami régésze. A kutatás az Intercisa Múzeum és az Árpád Múzeum együttműködésében valósul meg.

Tölgy gerenda és némi kagyló.

Római tegula töredéke.

Az Árpád Múzeum és az Argonauta Kutatócsoport együttműködésében május elején folytattuk a ráckevei piac előtti meder felderítését (Messerschmitt Projekt). Decemberben geomágneses vizsgálatot végzett számunkra a Geomega Kft. és több mágneses anomáliát is kimutattak. Természetesen a jelenségek mibenlétét nem árulta el a műszer. Áprilisban szonárral vizsgáltuk meg az Árpád-híd lábánál található területet. Egyes anomáliák a szonárképen is jelentkeztek, míg másoknak a felszínen nincs nyomuk. Ez nem meglepő, mivel a híd „árnyékában” iszap gyűlt össze, ezért egy régóta itt található jelenséget akár be is boríthatott az iszap. Az ilyen objektumokat a geomágneses mérés jelezheti, de a szonár csak a meder felszínét, az abból kiemelkedő tárgyakat képes térképezni.

A merüléseinkkel a szonárral a part közelében észlelt nagy méretű, környezetükből kiemelkedő jelenségeket céloztuk meg, mivel 1978-ban egy német repülő törzs részét emelték ki a térségben, majd visszadobták a vízbe. A víz 14-15 Celsius fokos volt, ami a vízhatlan, ún. száraz búvárruhában komfortos érzetet biztosított. Sajnos borús volt az idő, a Duna-ág vízszintjét éppen megemelték, a szél is fújt, ezért a látótávolság már a felszínen is csupán 20-30 centiméteres volt, 1,5 méter mélyen sötétség uralkodott. Jobbára tapogattunk. Sajnos a rossz látás a tájékozódásban is akadályozott minket. Ennek ellenére két merüléssel minden tervezett anomáliát meg tudtunk vizsgálni. A Rendőrség előtt, a víz alatti kábel helyét jelölő tábla vonalában egy személyautó levágott tetőlemezét találtuk. Ettől a ponttól 20 méterrel északabbra, a parttól úgy 15 méterre egy fa csónak vízszintesen fekvő, iszappal nagyrészt betemetődött maradványa fekszik. A délebbre, a part közelében levert fém karók szomszédságában két jókora, fekete árnyként tornyosuló objektum rajzolódott ki. Mint kiderült két modern csónak maradványa. Az egyik a partra merőlegesen, vízszintesen fekszik, a másik erre keresztirányban, oldalára dőlve van elsüllyedve, mindkettő lánca beton kolonchoz van rögzítve, valószínűleg szándékosan süllyesztették el őket.

Sajnos a repülőgép most sem került elő, a célterület egyre szűkül, ha hét évtized múlva maradt belőle valami a mederben, egyre kisebb területen feltételezhetőek a maradványok. Nő a valószínűsége, hogy 1978-ban mégsem süllyesztették el az akkor kiemelt darabokat, vagy azóta valakik diszkréten kiemelték és elvitték a leleteket. További merülésekkel még az idén tisztázzuk a kérdést!

Indul a 2017. évi búvárrégész szezon!

A két egymáson heverő fa ladik szonárképe.

A ráckevei Messerschmitt 109-es repülő roncsa nem csak a profi és amatőr hadtörténészek körében ismert, hanem Ráckeve környezetében is beszédtéma időről időre. Tóth Ferenc roncskutató munkássága nyomán ismert, hogy a gépet 1975-ben kábelfektetés során megtalálták, és a géptörzs egy darabját és a pilótafülke tetejét felszínre hozták, majd a mai ráckevei piac területén, a rendőrség előtt egy időre letették. A maradványok további sorsa bizonytalan, az információk szerint visszatették a mederbe. Azóta sem találta meg senki.

Lényegében van az eredeti lelőhely, ahol a szárnyak és a repülő egyéb töredékei most is lent lehetnek, valamint a másodlagos lelőhely, ahol az elvileg elsüllyesztett fülketető és géptörzs darab is van. Ezek egymáshoz való viszonya sem ismert. Sajnos eddig Ráckevén nem találtunk olyan informátort, aki elfogadható pontossággal rámutatott volna bármelyik lelőhelyre a kettőből. Annyit sikerült tisztázni(?), hogy a megtalálás és elsüllyesztés helye az Árpád-híd nyugati hídfőjének déli oldalán történt. Ez arra elég volt, hogy szonárral megnézzük a környéket. Sajnos többszöri kutatás után sem rajzolódtak ki a repülő szárnyai, vagy a géptörzs. Kisebb anomáliákat ugyan észleltünk, de ezek jellege bizonytalan.

Ebben a helyzetben egyetlen logikus lépés a merülés volt. Kézi fémkeresővel (pin-pointer) felszerelkezve megkísértettük a szerencsénket, és néhány olyan pontot, amelyek a szonáron anomáliaként látszottak megmerültünk (konkrétan Puskás Norbert, az Argonauta Kutatócsoport oszlopos tagja merült). Sajnos a gép nem lett meg. A barna vízben esélyünk nem volt nagy, de legalább kiderítettük, hogy a mederben ezen a részen vastag iszapréteg található (más ráckevei területeken egy vékony iszapréteg alatt érezhető a régi folyómeder sóder aljzata. Az iszap magyarázza azt is, hogy a szonárral miért voltunk eredménytelenek: a szonár csak a mederből kiálló tárgyakat látja, tehát a további kutatáshoz technológiát kell váltanunk, és a fémeket, illetve anomáliákat nagyobb mélységből kimutató módszerre lesz szükség! Ennek szervezését megkezdtük.

Az élénk déli szél ellenére úgy döntöttünk, kihasználjuk a palackban maradt levegőt, és a piac déli végénél merülünk egy korábban szonárral észlelt jelenség környezetében. Mivel az Expedition Unknown sorozat menedzser csapatának köszönhetően hozzájutottunk egy olyan szoftverhez, amely a terepi méréseinkből földrajzilag helyes (georeferált) „szonárszőnyeg-térképet” készít, így elég pontosan megállapítható a jelenségek helye. Bár az előzetes tervünkben nem szerepelt ez a második helyszín, de a jellegzetes terepi pontok alapján úgy gondoltuk, elég pontosan meg tudjuk határozni a helyét műszer nélkül is. A célterületünkön két, egymás mellett található csónak/hajó alakú jelenség található. A part felé egy 7 m körüli „úszótest jellegű tárgy”, tőle 2,5 méterre meder felé egy kisebb jelenség. A szonaras kutatásaink során azt találtuk, hogy hasonló, kettős szerkezetű „roncs-jellegű” lelőhelyből több is található Ráckeve környezetében. „Kettős-hajó” elvileg lehetne hajómalom, vagy akár együtt elmerült úszóponton darabok, ezt még vizsgálnunk kell.

A merülés során 3 méteres mélységet találtam. Az aljzatot itt is iszap borított, de vastagsága csupán 10-15 cm volt. Mivel nem sütött a nap, a déli szél pedig eleve felkavarta a vizet, ez az iszap (és mélység) pont elég volt arra, hogy a 40 cm körüli látótávolság az első mozdulatot követően 10 cm-re csökkenjen. Ennek ellenére a fémkeresővel megtoldott kezem pár perc után egy tárgyba akadt, ráadásul a fémkereső is rezegni kezdett, jelezve, hogy a tárgy fémből van. Egy láda-szerű objektum volt, ami nagyobb részt besüllyedt az üledékbe. Környékét megvizsgálva további fém darabokat találtam, majd kezem egy deszka üledékbe kiálló élét tapintotta. A deszka mentén több métert haladva időnként kitapinthatóak voltak kisebb függőleges fa elemek, amelyek mint a bordák végei sorakoztak. Néhány pontot itt is jelzett a fémkereső, talán vas szegeket. Egy komplex fém és fa elemeket is tartalmazó helyszínre sikerült bukkanni, amely több részből áll, közöttük talán hajó maradvány is van. További merülésekkel szükséges tisztázni jellegét, korát, szerkezetét!

Az igazi meglepetés az irodába visszaérve ért minket. A szonártérképen ellenőrizve a felfedezés helyét kiderült, hogy 20 méterrel elvétettük a tervezett célt, és nem „kettős roncsot” merültünk, hanem attól délre egy újabb lelőhelyet sikerült azonosítani. Ez azt jelenti, hogy a terület bőséges kutatnivalót nyújt – reméljük még idén!

"Kettős roncsok" - a bal oldalit kerestük, a jobb oldali szintén Ráckevénél található

Szonártérkép részlete a "kettős-roncs" és a merüléssel talált jelenségek bejelölésével.

Korábban beszámoltunk róla, hogy szeptember 29-én bekapcsolt szonárral lehajóztunk Csepelről Ráckevére. A következő napon Ráckeve térségében kutattunk, a Senki-sziget és a Kerekzátony-sziget térségében. Számos csónak /ladik/hajó maradványt találtunk, illetve olyan roncsokat, amelyek összetettebb szerkezetet mutatnak. Október 15-én merüléseket végeztünk a két említtet sziget közötti területen, mivel itt két markáns objektumot is észleltünk egymás közelében. Ezek szögletes kontúrral jelentkeztek, a meder felé eső roncs a szokásos ladik méretnél szélesebb, ráadásul több kisebb-nagyobb tárgy is látszik rajta, mellette (l. mellékelt szonárképek).

A Duna-ág vize barnás, a nap sem sütött, így 30-40 cm volt a látótávolság, az iszap felkavarodása után ez is eltűnt. A merülés során először a parthoz közelebbi jelenséget sikerült azonosítani. A vékony üledék lepelt félresöpörve előtűnt a lemez test kék-fehér festése, egyértelművé vált, hogy ez egy elsüllyedt, vagy elsüllyesztett lemez ladik. Ezt követően a felderítéssel a másik objektumra koncentráltunk, amelyet a szonárral észlelt helyen meg is találtunk.

A roncs fémből van, ezt a kézi fémkereső már az első pillanatban jelezte. A valószínűleg vas szerkezetet rozsda borítja. A test doboz-szerű, téglalap alakú, oldalai lefelé szűkülnek. Szélességét 1,5 méterre becsüljük. A roncs belső részében iszap halmozódott fel. A test felső szélén, peremén egy fa léc fut (valószínűleg eredetileg teljesen körbement). A roncson, illetve mellette néhány fa gerendát, deszkát is találtunk. A merüléssel szerzett első benyomás alapján egy kisebb dereglye, vagy pontonhíd elem lehet. Állaga arra utal, hogy több évtizede víz alatt van.

Mivel ettől a helyszíntől mintegy 50 méterrel délre egy hasonló téglalap alakú anomáliát mutatott a szonár, amelyre részben ráfed a part lejtője, kőszórása, így elképzelhetőnek tartjuk, hogy második világháborús emléket találtunk, amely további vizsgálatot érdemel.

Természetesen nem mostani kutatásunk az első, amely felhívja a figyelmet a Ráckevei-Duna hadirégészeti jelentőségére. Tóth Ferenc roncskutató 2001-es tanulmányában már feldolgozta a területre vonatkozó forrásokat. Adatgyűjtése szerint az általunk vizsgált területen, a Kerekzátony-sziget északi részénél robbantották fel a MARGIT nevű kismotorhajót és a JULISKA nevű uszályt. valamint a Cs 629 és Cs 630 uszály is a víz alá került.

Irodalom:

Tóth Ferenc: Világháborús roncsok a Duna Csepel-sziget és Paks közötti folyószakaszán 1-2. rész. Haditechnika 2001/1. 71-74., 2001/2. 71-78.

A két roncsot és a partvonalat (jobb szélen) ábrázoló szonárfelvétel.

Részletképek a roncsról.

Kihasználva, hogy technikai okból a "kutatóhajónk" Csepelen, a Kvassay zsilip mellett vesztegelt egy ideig, úgy döntöttünk, hogy lehajózunk vele Ráckevére, közben bekapcsoljuk a szonarat is, így egy 50 méteres sávban nyerünk egy áttekintést a mederről.

A műszert az M0 híd alatt kapcsoltuk be. A meder itt több ágra szakad, nádszigetek labirintusa húzódik a partok előtt. A feltöltődés és a nádas miatt itt nem túl izgalmas a kép, a jelenségeket iszap és nád fedheti. A folyó nagyjából Szigetcsép/Szigetszentmárton vonalig hasonló jellegű. Élmény volt a hajózás, és a természeti szépségek mellett néhány érdekes jelenséget is dokumentálhattunk a víz alatt. 

Szigetszentmártontól szélesebb és mélyebb mederben haladhattunk. Az Angyali-sziget vonalától kifejezetten gyakran hajoltunk a képernyő fölé, mert hirtelen izgalmassá vált a víz alatti táj.

Korábbi, ráckevei kutatásaink során már tapasztaltuk, hogy a belvárosi szakaszon számos csónak, láda és más anomália található a mederben. Nyár eleji merüléseink során ezek közül néhányat ellenőriztünk: volt köztük modern ladik, bedobott fém (öltöző)szekrények. Utóbbiakért feltehetően a horgászok a felelősek, akik "haltartásnak" "telepítenek" mesterséges akadókat. A szonaras felderítés alapján ez kifejezetten ráckevei specialitás lehet.

Utunk során gyakran láttunk egyenes orrú ladikot, hegyes, keskeny vízi járműveket, pontonokra emlékeztető jelenségeket. Egy Ráckeve-közeli helyen egész flottára való csónakot találtunk a meder közepénél. Lehet, hogy ez is csak egy haltartás, de ismerve a térség második világháborús történetét, akár a szovjet átkelés egyik kísérlete során odaveszett csónakok/pontonok is lehetnek. Merüléssel ellenőriznünk kell.

Az Árpád-hídtól délre is folytattuk a kutatást. Több ígéretes kutatási helyszínt is találtunk, csónak!hajó maradványokat, talán második világháborús pontonhíd elemeket.

A felderítés bizonyítja a Ráckevei-Duna víz alatti rejtélyeinek sokféleségét, illetve Ráckeve szűkebb környezetének víz alatti régészeti jelentőségét. Ősszel és jövőre merülünk a feltérképezett helyszíneken, illetve folytatjuk a felderítés a Tassi zsilip irányába.

 Múlt héten nem csak vasládákat találtunk. Megnéztük a Balabán-sziget mellett észlelt két hajó alakú jelenségeket. A látótávolság minimális volt, mert ezen a részen nagyon finom az iszap. A merüléseket a lehorgonyzott gumihajóból végeztük most is.

Mivel a szonárképen is jól látszik, hogy a két roncs a partnál található, nem kellett sokat keresgélnünk. Elsőnek a szonárképen hegyes végű hajót találtuk meg. Ez egy lemezhajó maradványa, a lemezeket hegesztéssel erősítették össze. Fejjel lefelé fekszik, a partra csaknem merőlegesen. A szélmentes időszakokban, napsütés mellett feldereng a víz alatt a test egyenes záródása. A meder felé kicsit lejtősen dől a roncs. A meder felőli harmadánál a lemezek szét vannak hasadva, mintha valamilyen erő szétnyitotta volna a hajót.

A másik roncs mellette fekszik, szintén vas hajó. Ez már a fenekén pihen. A testet belül az oldalfalakkal 45 fokos szöget bezáró vas rudakkal erősítették meg. Ez a technika a pontonokra emlékeztet.

A két roncs alapján az a benyomásunk, hogy ezek úszóponton elemek lehetnek. Korukat nem sikerült megállapítani. Nyugodtabbak lennénk, ha szegecseltek volnának, mert az a 20. sz. közepe utánra már nem jellemző (ettől még a hegesztés is lehet korai modern).

Az első roncsnál a lemez szétnyílása akár robbanásra is utalhat, ami a közeli, második világháborúval összefüggésbe hozott többi jelenséghez kapcsolhatná a maradványokat. Maga az „Ercsi átkelés” több ponton zajlott, több kísérletet tettek a szovjetek, mire sikert értek el. Ennek során elvileg rengeteg roncs keletkezett. Az eljövendő kutatások tárgya ennek tisztázása.

Eddigi kutatásaink alapján Ráckeve belvárosa előtt meglepően sok roncs, és más víz alatti örökségi helyszín, „rejtély” nyugszik.

Folytatjuk!

Ez a szonárkép volt a kiindulópontunk a merülésnél. A hajók a piros körben vannak.

Szétnyíló vaslemez. A szélek kifelé görbülnek.

Szétnyílt hajótest lemeze, algával, üledékkel borítva.

A Ráckeve Peregi oldalán szonárral többször is megfigyelt titokzatos "láda-szerű" anomáliákat (pontosabban egy csoportjukat) ma "megmerültük".

Több ládát is megnéztünk a víz alatt. A látótávolság egészen addig elfogadható volt, amíg meg nem mozdultunk az iszapos meder felett. A barna vízben azért sikerült meglátni, kitapogatni a tárgyakat. A szonáron ládának látszó jelenségek a valóságban is azok! Fémkeresővel is megnéztük őket, és az anyaguk vasnak bizonyult. Néhány deszka darabot is láttunk. A ládákat vastagon benőtték a kagylók, a felületük (festés, felirat) sajnos nem látszik.

A területet nem fésültük át, későbbiekben visszatérünk. Érdemes lesz kiemelni legalább egy jó állapotú ládát, hátha tisztítás után többet is megtudunk róla. Nagyon kíváncsiak vagyunk a rejtély megoldására!

Merülés a Nagy Barnaságba.

A fém felületeket vastag kagylóréteg fedi.